Skip to content

Álmok jelentése

Álomfejtés, álmok jelentése, álomszótár, álmoskönyv online, álmok jelentése a-tól z-ig, álmok, nagy álomszótár, mit jelentenek az álmok, rossz álmok jelentése, álmok értelmezése ,álmok magyarázata.

  • Álmok jelentése
  • Álom blog
  • Álomszótár – Álomfejtés

Kategória: Álom blog

Álom blog

Az álmoknak jelentése van, ezt mindannyian tudjuk. Nincs olyan ember, aki ne álmodna alvás közben. Minden álomkép, amit látunk, tapasztalunk, közvetlenül kapcsolódik az ébren töltött életünkhöz. Fontos, hogy megpróbáljuk értelmezni, mit akar általa elmondani a tudatalattink. Bizonyos dolgok az álmainkban ugyanis egy sokkal nagyobb és mélyebb jelentőségű dolog szimbólumai.

Az emberek ősidők óta nagy jelentőséget tulajdonítanak az álmoknak. Sok nép képzetében az álmok különféle hiedelmekkel, mágikus cselekedetekkel társultak.  Az ókorban azt hitték, hogy az álmokat az istenek küldik az embereknek, hogy megoldást találjanak sorsuk irányításához, betegségeik gyógyításához. A hagyományos kínai felfogás szerint álom idején a lélek képes elhagyni az ember testét.

Míg a kellemes álmaink általában a vágyainkat tükrözik, a rémálmok a stresszhez és a mindennapi szorongásainkhoz köthetőek.

Álomfejtés, álmok jelentése, álomszótár, mit jelentenek az álmok, álmok értelmezése.

Álom blog bejegyzései:

  • Home
  • Álom blog
  • Page 5
Kisbabával álmodni mit jelent?
Álom blogÁlomfejtés - Emberek álombanÁlomfejtés - Mit jelentenek az álmokÁlomszótár, álomfejtés

Kisbabával álmodni mit jelent?

Kisbabával álmodni – és önmagunkat jobban megismerni Bizonyára nagyon sokan vannak olyanok, akikkel már legalább…
Álmok jelentése Katától2021-08-302022-08-21
Kullanccsal álmodni, mit jelent?
Álom blogÁlomfejtés - Állatok álombanÁlomfejtés - Rossz álmok jelentéseÁlomszótár, álomfejtés

Kullanccsal álmodni, mit jelent?

Kullanccsal álmodni, mit jelent? Álomfejtés az álomszótárban Kullancs, napjaink egyik legnagyobb réme… titokzatos és akár…
Álmok jelentése Katától2020-04-292023-11-21
Álom és nyelv 3 – az álombeli tevékenység kutatása
Álom blogÁlomfejtés - Mit jelentenek az álmok

Álom és nyelv 3 – az álombeli tevékenység kutatása

Álom és nyelv 3 – az álombeli tevékenység kutatása Az álom olyannyira foglalkoztatja az emberiséget,…
Álmok jelentése Katától2019-12-082021-08-08
Álom az irodalomban 4. – E. T. A. Hoffman
Álom blogÁlomfejtés - Mit jelentenek az álmok

Álom az irodalomban 4. – E. T. A. Hoffman

Álom az irodalomban – E. T. A. Hoffman A homokember „Semmit sem szerettem jobban, mint…
Álmok jelentése Katától2019-10-032021-08-08
Álom a mítoszokban – a Homokember
Álom blogÁlomfejtés - Mit jelentenek az álmok

Álom a mítoszokban – a Homokember

Álom a mítoszokban – a Homokember „So please turn on your magic beam Mr Sandman,…
Álmok jelentése Katától2019-09-152021-08-08
Álom a pszichológiában – úttörő álomfejtők J. W. Dunne
Álom blogÁlomfejtés - Mit jelentenek az álmok

Álom a pszichológiában – úttörő álomfejtők J. W. Dunne

Álom a pszichológiában – úttörő álomfejtők 4. J. W. Dunne Legfrissebb úttörő álomfejtőnk ezúttal kicsit…
Álmok jelentése Katától2019-09-022021-08-08
Aludj jól, hogy álmodhass! – 5+1 tipp a könnyű elalváshoz
Álom blogÁlomfejtés - Mit jelentenek az álmok

Aludj jól, hogy álmodhass! – 5+1 tipp a könnyű elalváshoz

Aludj jól, hogy álmodhass! – 5+1 tipp a könnyű elalváshoz A kialvatlanság nemcsak rossz érzés,…
Álmok jelentése Katától2019-08-182021-08-08
Álmok és szimbólumok – szem, látás
Álom blogÁlomfejtés - Mit jelentenek az álmok

Álmok és szimbólumok – szem, látás

Álmok és szimbólumok – szem, látás A szem a lélek tükre. Talán ez az első,…
Álmok jelentése Katától2019-07-292021-08-08
Alküoné álma – Híres álmok 3.
Álom blogÁlomfejtés - Mit jelentenek az álmok

Alküoné álma – Híres álmok 3.

Híres álmok 3. – Alküoné álma   „Iris,” eképpen szól, „szavaim hű hírüladója, szállj el…
Álmok jelentése Katától2019-07-142021-08-08
Álom a filmekben – Egy makulátlan elme örök ragyogása
Álom blogÁlomfejtés - Mit jelentenek az álmok

Álom a filmekben – Egy makulátlan elme örök ragyogása

Álom a filmekben – Egy makulátlan elme örök ragyogása Álmodni agy nélkül lehetetlen. Vagy éppenséggel…
Álmok jelentése Katától2019-06-222021-08-08
Álom a pszichológiában, Paul Tholey
Álom blogÁlomfejtés - Mit jelentenek az álmok

Álom a pszichológiában, Paul Tholey

Álom a pszichológiában – úttörő álomfejtők 3. Paul Tholey Paul Tholey német pszichiáter neve valószínűleg…
Álmok jelentése Katától2019-06-082021-09-20
Álom és nyelv 2 – mit tud a néphit az álomról?
Álom blog

Álom és nyelv 2 – mit tud a néphit az álomról?

Álom és nyelv 2 – mit tud a néphit az álomról? Korábbi írásunkban már meséltünk…
Álmok jelentése Katától2019-05-282021-07-15
Álom és kreativitás: felfedezők – Friedrich August Kekule
Álom blog

Álom és kreativitás: felfedezők – Friedrich August Kekule

Álom és kreativitás: felfedezők – Friedrich August Kekule Korábban már elmeséltük, hogyan függ össze egymással…
Álmok jelentése Katától2019-05-072021-07-15
Álom az irodalomban 3. – Karinthy Frigyes
Álom blog

Álom az irodalomban 3. – Karinthy Frigyes

Álom az irodalomban 3. – Karinthy Frigyes „Álmomban csónakon futottam És kihajoltam Tizenhat éves voltam”…
Álmok jelentése Katától2019-04-182021-07-15
Álom és hipnózis
Álom blog

Álom és hipnózis

Álom és a hipnózis Nem vagyok magamnál. Szemem lehunyva, akaratom lankad, lassan már nem is…
Álmok jelentése Katától2019-04-042021-07-15
Álmok és szimbólumok – kör, gyűrű
Álom blog

Álmok és szimbólumok – kör, gyűrű

Álmok és szimbólumok – kör, gyűrű Hiedelmek, varázslatok +1 érdekesség Freudról és a gyűrűvel való…
Álmok jelentése Katától2019-03-162021-07-15
Emese álma – Híres álmok 2.
Álom blog

Emese álma – Híres álmok 2.

Emese álma – – Híres álmok 2. „Álmában Emese lefeküdt a csodálatos fa alá, a…
Álmok jelentése Katától2019-03-102021-07-15
Alvajárás – a valódi rémálom
Álom blog

Alvajárás – a valódi rémálom

Alvajárás – a valódi rémálom Ha máshonnan nem is, akkor a filmekből, könyvekből, de legtöbbünk…
Álmok jelentése Katától2019-03-042021-07-15
Álom és nyelv 1 – szólások és közmondások
Álom blog

Álom és nyelv 1 – szólások és közmondások

Álom és nyelv 1 – szólások és közmondások Talán magunktól nem is jutna eszünkbe azon…
Álmok jelentése Katától2019-02-232021-07-15
Álom és kreativitás – bevezető
Álom blog

Álom és kreativitás – bevezető

Álom és kreativitás – bevezető Nem tudom, más hogy van vele, de nekem az éjszaka…
Álmok jelentése Katától2019-02-082021-07-15

Bejegyzések lapozása

Előző 1 … 4 5 6 Következő



Álmok jelentése kategóriák

  • Álom blog
  • Álomfejtés – Állatok álomban
  • Álomfejtés – Egészség
  • Álomfejtés – Emberek álomban
  • Álomfejtés – Érzelmek
  • Álomfejtés – Események
  • Álomfejtés – Étel-Ital
  • Álomfejtés – Gyümölcs álomban
  • Álomfejtés – Helyek
  • Álomfejtés – Lakás
  • Álomfejtés – Mit jelentenek az álmok
  • Álomfejtés – Munka
  • Álomfejtés – Növények
  • Álomfejtés – Rossz álmok jelentése
  • Álomfejtés – Színek
  • Álomfejtés – Tárgyak álomban
  • Álomfejtés – Természet
  • Álomfejtés – Zöldségek álomban
  • Álomszótár, álomfejtés
  • Számokkal álmodni
  • Színekkel álmodni
  • Vendég cikkek

Álom blog legolvasottabb cikkei:

  • Mit jelenthet ha pirossal álmodunk?
  • Mit jelenthet az álomban megjelenő elefántcsont szín?
  • Mit jelenthet ha magánrepülővel való utazásról álmodsz?
  • Armuro: kártevőirtás menedzsment szoftver, amely dolgozik akkor is, amikor te nem tudsz
  • Mit jelenthet ha türkizkékeszölddel álmodunk
  • Mit jelenthet ha poros rózsaszínnel álmodsz?
  • Mit jelenthet a narancssárgával álmodni?
  • Mit jelenthet egy mérnökről álmodni?
  • Mit jelenthet a topázkék szín az álmainkban?
  • Mit jelenthet egy költőről álmodni?
  • Mit jelenthet ha vaníliasárgával álmodsz?
  • Mit jelenthet ha vízkékeszölddel álmodsz?
  • Mit jelenthet az ultramarin kék álomban?
  • Mit jelenthet a terrakotta vörös álomban?
  • Mit jelenthet ha sápadt citromsárgával álmodunk?
  • Mit jelenthet ha pasztellrózsaszínnel álmodsz?
  • Mit jelenthet ha pisztácia zölddel álmodunk?
  • Mit jelenthet ha rézvörössel álmodunk?
  • Mit jelent Emmanuel Macronnal álmodni?
  • Mit jelenthet ha rózsaszínnel álmodsz?

Álmok jelentése, álomfejtés, álomszótár:

betegség (24) egészség (50) félelem (19) gasztronómia (52) gazdagság (18) jelentés (380) jövő (15) kapcsolatok (60) kreativitás (17) kultúra (41) képzelet (60) mentális egészség (16) növények (49) pszichológia (916) spirituális (319) spirituális jelentés (86) stressz (17) szerelem (28) szimbolika (780) szimbólumok (467) szorongás (46) színek jelentése (22) természet (62) tudat (67) tudatalatti (480) tudatosság (34) utazás (50) állatok (25) álmok (91) álmok jelentése (589) álom (1232) álomfejtés (1072) álomjelentés (26) álom jelentése (27) álomkutatás (90) álomképek (15) álom szimbólumok (46) álomvilág (20) álomértelmezés (859) életmód (18) értelmezés (176) érzelmek (483) ételek (29) önismeret (129) önértékelés (19)




Mit jelenthet ha pirossal álmodunk?

Álmok jelentése Katától2026-08-15

Mit jelenthet az álomban megjelenő elefántcsont szín?

Álmok jelentése Katától2026-08-14

Mit jelenthet ha magánrepülővel való utazásról álmodsz?

Álmok jelentése Katától2026-08-13
Armuro: kártevőirtás menedzsment szoftver, amely dolgozik akkor is, amikor te nem tudsz

Armuro: kártevőirtás menedzsment szoftver, amely dolgozik akkor is, amikor te nem tudsz

Álmok jelentése Katától2026-08-132026-08-13

Mit jelenthet ha magánrepülővel való utazásról álmodsz?

Álmok jelentése Katától2026-08-13

Mit jelenthet ha ezüstről álmodsz?

Álmok jelentése Katától2026-07-28

Mit jelent ha arannyal álmodunk?

Álmok jelentése Katától2026-07-16

Mit jelenthet ha szörfdeszkán utazol álmodban?

Álmok jelentése Katától2026-06-15

Mit jelenthet egy mérnökről álmodni?

Álmok jelentése Katától2026-08-09

Mit jelenthet egy költőről álmodni?

Álmok jelentése Katától2026-08-07

Mit jelent Emmanuel Macronnal álmodni?

Álmok jelentése Katától2026-08-01

Mit jelenthet Lionel Messiről álmodni?

Álmok jelentése Katától2026-07-30

Mit jelenthet Ed Sheerannal álmodni?

Álmok jelentése Katától2026-07-27

Mit jelenthet egy költőnőről álmodni?

Álmok jelentése Katától2026-07-26

Címkék

betegség (24) egészség (50) félelem (19) gasztronómia (52) gazdagság (18) jelentés (380) jövő (15) kapcsolatok (60) kreativitás (17) kultúra (41) képzelet (60) mentális egészség (16) növények (49) pszichológia (916) spirituális (319) spirituális jelentés (86) stressz (17) szerelem (28) szimbolika (780) szimbólumok (467) szorongás (46) színek jelentése (22) természet (62) tudat (67) tudatalatti (480) tudatosság (34) utazás (50) állatok (25) álmok (91) álmok jelentése (589) álom (1232) álomfejtés (1072) álomjelentés (26) álom jelentése (27) álomkutatás (90) álomképek (15) álom szimbólumok (46) álomvilág (20) álomértelmezés (859) életmód (18) értelmezés (176) érzelmek (483) ételek (29) önismeret (129) önértékelés (19)
Álmok jelentése Álomfejtés, álmok jelentése, álomszótár, álmoskönyv online, álmok jelentése a-tól z-ig, álmok, nagy álomszótár, mit jelentenek az álmok, rossz álmok jelentése, álmok értelmezése ,álmok magyarázata. Theme: Timely News By Artify Themes.
A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon cookie-kat használunk. Oldalunk használatával, Ön elfogadja a cookie-k használatát.