Kullanccsal álmodni, mit jelent?

Kullanccsal álmodni, mit jelent? Álomfejtés az álomszótárban

Kullancs, napjaink egyik legnagyobb réme… titokzatos és akár halálos kimenetelű kórok okozója, vérünk kiszívója…

Hát igen, nemigen hinném, hogy létezik ember, aki kedves állatnak tartaná a kullancsot. De olyan se sok, aki nem öli meg azonnal, ha találkozik eggyel.

Ezek után könnyen adódhat a kérdés: ha álmunkban jelenik meg a kullancs, az vajon mit jelenthet? Bizonyára meglehetősen baljóslatú jelentésekkel bírhat…

Kullanccsal álmodni, mit mond erre Krúdy?

Az első meglepetés akkor ér minket, amikor fellapozzuk a szinte mindentudó, minden álmot egybegyűjtő, Krúdy-féle Álmoskönyvet.

A válasz ugyanis a fenti kérdésre az, hogy – semmit. Nem található benne ugyanis „kullancs” címszó. Sőt, ha rákeresünk, sehol sem emleget kullancsot benne.

De azért szerencsére ez nem jelenti azt, hogy senki sem foglalkozott azzal, hogy mit is üzenhet nekünk álmunkban egy kullancs. Elvégre bizonyos, hogy fordult már elő valakinek az életében, hogy megjelent a kullancs lehunyt szemei mögött.

Kullanccsal álmodni, mit jelent?

Kullanccsal álmodni, mit jelent?

Kullanccsal álmodni, mit mondhatnak mások róla?

A leggyakoribb magyarázatok a kullanccsal történő álmodással kapcsolatban (melyek forrása nagyrészt a Modern Álmoskönyv), a következők.

Ha álmunkban csak úgy, önmagában találkozunk vele, akkor valamelyik ismerősünket testesíti meg, akiről az hírlik, szószátyár.

Mint tudjuk, a kullancsokat meglehetősen gyakran más élőlényben, egyéb állatokban lehet megtalálni. Épp ezért könnyen előfordulhat, hogy ilyen módon jelenik meg álmunkban. Ez arra utalhat: gondolataid mások által irányítottak.

Persze megjelenhet álmunkban egyik legnagyobb félelmünk formájában is. Ez pedig nem más, mint hogy éppen mi vagyunk a kullancs gazdateste, azaz azt álmodjuk: belénk fúrta magát. Az álomértelmezők szerint ez arra utal, hogy lelkiismeret-furdalást érzel. Ilyenkor érdemes végiggondolni: volt-e a közelmúltban olyanra példa, hogy rosszat gondoltál egy általad nagyra tartott ismerősödről? Ha igen, akkor a rád kapaszkodó kullancs bizony erre figyelmeztet álmodban.

Kullanccsal álmodni, mit jelent?

Kullanccsal álmodni, mit jelent?

Kullanccsal álmodni, milyen egyéb üzenete lehet számunkra?

A mai, modern világunk persze álmaink magyarázatát is realistább, földhöz ragadtabb jelentésekhez köti. Érdekes módon ezek az álomfejtések nem kifejezetten veszik figyelembe a kullancs különlegesen ellenszenves megítélését az emberek szemében. Inkább a minket foglalkoztató gondolatok, megvalósításra váró feladatok kérdésköre felől közelíti meg a témát. A kullancs álombeli megjelenése valójában segítség lehet a számunkra. Arra biztat, hogy legyünk minél kitartóbbak és szorgalmasabbak, ugyanis ezek fognak közelebb vinni vágyaink eléréséhez.

A legfontosabb, hogy legyenek olyan terveink, céljaink, melyeket el szeretnénk érni. Ha ezeket már sikerült megfogalmazni magunknak, akkor viszont ragaszkodni kell hozzájuk. Ne adjuk fel könnyen álmainkat! Ha mindent megteszünk, ami tőlünk telik, nagy valószínűséggel sikert fogunk elérni vele.

Ezt üzeni számunkra a kullancs, ez a furcsa, mások véréből táplálkozó élőlény.

Álomszótár, álomfejtés



Álmok, álmoskönyv, álomfejtés, álomszótár, álmok jelentése, mit jelentenek az álmok, álmok értelmezése, visszatérő álmok, álommagyarázatok.

 



Mások erre kerestek még:

álmok álomfejtés, álmok értelmezése, álmok jelentése, almok jelentese a tol z ig, álmok jelentése krúdy gyula, álmok könyve, almokjelentese, álmos könyv, álmoskonyv jelentések, álmoskönyv, álmoskönyv álmok jelentése, álmoskönyv álomfejtés, álmoskönyv betűrendben, álmoskönyv jelentése, álmoskönyv krúdy, álmoskönyv online, alom, álom az álomban, álom az álomban álomfejtés,, álom fejtő,, alom jelentese, álomfejtés abc, alomfejtes abc szerint, álomfejtés állatok, álomfejtés álmok jelentése, álomfejtés könyv, álomfejtés krúdy, álomfejtés online, álomfejtés szotar, álomfejtés szótár, álomfejtő abc, álomfejtő kisszótár, álomszótár, az álmok jelentése, freud álomfejtés, freud álomfejtés online, furcsa álmok jelentése, krudi gyula almoskonyv, krúdy álmoskönyv, krúdy álomfejtés, krudy gyula almoskonyv, krúdy gyula álmoskönyv, krúdy gyula álmoskönyv online, krúdy gyula álmoskönyv pdf, krúdy gyula álomfejtés, mi az álom, mit jelent az álmom, mit jelentenek az álmok, mit jelentenek az álmok lexikon a tól z ig, nagy álomszótár, online álmoskönyv, online álomkönyv, rossz álmok jelentése, visszatérő álmok jelentése.