Álom a mítoszokban – a Homokember

Álom a mítoszokban – a Homokember

So please turn on your magic beam
Mr Sandman, bring us, please, please, please
Mr Sandman, bring us a dream
„*

Pat Ballard: Mr Sandman

(Forrás)

Homokember

Vilhelm Pedersen rajza Hans Christian Andersen ” Ole Lukøje ” (A homok-ember) meséjéhez.

 

Az álom mibenléte, eredete az emberiség számára a megfejtésre váró örök rejtélyek egyike lesz, míg a világ világ. Nem véletlen, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel próbálnak magyarázatot találni erre a jelenségre. Napjainkban ezt a tudomány segítségével teszik, ám régmúlt időkben inkább a felsőbb hatalmak, csodás lények világában keresték. Korábban már meséltünk a görög regékben megjelenő, megtestesített álomistenekről, ám nemcsak náluk lehet ilyen figurákat találni. Ismerkedjetek meg a Homokember legendájával!

 

 

 

 

 

 

 

 

Álom a mítoszokban – Homokember, az álomhozó

Létezik egy alak az észak- és nyugat-európai történetekben, úgy hívják, hogy Homokember. A nevét onnan kapta, hogy – nem meglepő módon – előszeretettel szór homokot az emberek szemébe. De vajon miért teszi ő ezt? Érdekes módon nem rosszindulatból. Sőt: azért cselekszik így, mert a homokja varázserővel rendelkezik, és ennek köszönhetően, akinek a szemébe kerül, szép álmai lesznek.

Egész világon senki sincs, ki annyi mesét tudna, mint a homokember, az tud ám mesélni!

(H. C. Andersen: Ole Luköie, ford: Rab Zsuzsa)

(Forrás)

Homokember

A Homokember homokja varázserővel rendelkezik, és ennek köszönhetően, akinek a szemébe kerül, szép álmai lesznek.

Álom a mítoszokban – az észak- és nyugat-európai néphagyományban

Ha már varázslatról van szó, a Homokember leggyakrabban a mesékben fordul elő. A skandinávok úgy tartják, a gyermekeket altatja így el és hoz a szemükre (édes) álmot. Amelyikük szeme csipás reggel ébredéskor, az arról tanúskodik, hogy őt bizony meglátogatta előző éjjel.

Az egyik legismertebb meseírót, a dán Hans Christian Andersent is megihlette a Homokember legendája. Ole Lukøje című meséje egyben az álomhozó neve is. Az első fele egy gyakori dán keresztnév, a vezetéknév pedig azt jelenti: „csukott szem”.

A svédeknél is megtalálható ugyanez a figura: ő a Jon/John Blund nevet viseli. Sőt, a holland eredetű, Dél-Afrikában használatos afrikaans nyelvben is fellelhető. Ott a hangzatos „Klaas Vaak” néven szórja homokos álomporát a pihenni vágyók szemébe.

A román mítoszokban is találkozunk a Homokemberhez hasonló karakterhez: a neve Moș Ene (az Öreg Ene).

De nem csak mesékben találkozhatunk vele: még dalt is írtak róla, Mr Sandman címmel.

Sőt, természetesen az irodalom is megörökítette. E. T. A. Hoffmann 1816-ban egy egész novellát szentelt neki. Ám ő a Homokembert korántsem olyan kedves, ártalmatlan lénynek találta, hanem éppen ellenkezőleg. De erről majd még írunk részletesebben. 🙂

*Ezért kérlek, kapcsold be mágikus sugaradat
Mr Sandman, hozz nekünk, kérlek, kérlek, kérlek
Mr Sandman, hozz nekünk egy álmot