Mit jelent, ha álmunkban madár repül a házba?

Mit jelent, ha álmunkban madár repül a házba?

Mit jelent, ha álmunkban madár repül a házba?

A madár – függetlenül attól, hogy milyen madár – úgy általában a szabadság szimbóluma. Ezt többek között annak köszönheti, hogy szárnya van, melynek segítségével szinte bárhová, bármilyen messziségekbe el tud repülni.



A madár tehát akár a házba is be tud repülni. De érdekes módon, míg az égben repülő madár egyáltalán nem ijesztő, sőt kellemes látvány, addig a házba repülve megrettenünk tőle. Valami babonás, kellemetlen érzés társul ahhoz a jelenséghez, hogy madár repül a házba: rögtön arra gyanakszunk, hogy ez jelent valamit.

Ha pedig a madár a házba álmainkban repül be, még jobban elgondolkozunk: mit is jelenthet számunkra a madár házba repülése?

Mit jelent, ha álmunkban madár repül a házba?
Mit jelent, ha álmunkban madár repül a házba?



Mit jelent az Álmoskönyv szerint, ha álmunkban madár repül a házba – madara válogatja

Krúdy Álmoskönyvében van szó házról is, madárról is, repülő madárról, sőt, ablakról is… De konkrétan olyan álmot, melyben madár repül a házba, nem találunk a könyvben. Így azt sem tudhatjuk meg, hogy az Álmoskönyv szerint mit jelent, ha madár repül a házba – akár álomban, akár valóságosan.

Ezzel szemben sokat megtudhatunk a madarak közül sok olyanféléről, amelyik repül – így tulajdonképpen olyan madár, ami a házba is berepülhet. Nézzük meg, mit jelentenek az olyan álmok, melyekben az alábbi sokféle madár repül a házba:

  • ha fecskemadár repül a házba: váratlan út;
  • ha galamb repül a házba: kedves ismeretség;
  • ha kacsamadár repül a házba: esős időjárás;
  • ha liba repül a házba: messzi utazás;
  • ha páva repül a házba: kis öröm, amelyért nagy kamatot fizetünk;
  • ha seregély repül a házba: gonosz pletyka; stb.

De lehet még olyan álmunk is, melyben sas, kakukk, gólya, hattyú, illetve akár bármilyen más madár repül a házba. Ezek a madarak mind-mind berepülhetnek a házba, történjen az bár a való világban vagy álmunkban.

Mit jelent, ha álmunkban madár repül a házba?
Mit jelent, ha álmunkban madár repül a házba?



Mit jelent, ha madár repül a házba – a valóságban vagy álmunkban?

Manapság is sokan megrettennek attól, ha madár repül a házba. Ennek ellenére ez korántsem jelent semmiféle rosszat, nem kell aggódnunk, hogy rossz ómen lenne. Valóban félelmetes lehet, hogy zárt térben látunk meg egy madarat, amelyik az égen repülve teljesen ártalmatlannak tűnik.

A madár a legtöbb néphit szerint valami pozitívnak a szimbóluma: a halhatatlanságé, a szabadságé vagy saját lelkünké. A valóságban pedig a legtöbb madár ártalmatlan. Ezért inkább közeledjünk nyitott szívvel feléjük, és vigyázzunk, nehogy megsérüljön.

Mit jelent, ha madár repül a házba álmainkban? Általában ez is igen kedvező jel. Lelkünk szárnyalását mutathatja, de a szabadságvágyunkat is jelentheti, ami keresi a házból a kiutat a végtelen szabad ég felé. Mutassuk meg neki, és kövessük repülését a valóságban is!

Mit jelent, ha álmunkban madár repül a házba?
Mit jelent, ha álmunkban madár repül a házba?

További álommagyarázatok az álomszótárban.

Álmok, álmoskönyv, álomfejtés, álomszótár, álmok jelentése, mit jelentenek az álmok, álmok értelmezése, visszatérő álmok, álommagyarázatok.



 



Mások erre kerestek még:

álmok álomfejtés, álmok értelmezése, álmok jelentése, almok jelentese a tol z ig, álmok jelentése krúdy gyula, álmok könyve, almokjelentese, álmos könyv, álmoskonyv jelentések, álmoskönyv, álmoskönyv álmok jelentése, álmoskönyv álomfejtés, álmoskönyv betűrendben, álmoskönyv jelentése, álmoskönyv krúdy, álmoskönyv online, alom, álom az álomban, álom az álomban álomfejtés,, álom fejtő,, alom jelentese, álomfejtés abc, alomfejtes abc szerint, álomfejtés állatok, álomfejtés álmok jelentése, álomfejtés könyv, álomfejtés krúdy, álomfejtés online, álomfejtés szotar, álomfejtés szótár, álomfejtő abc, álomfejtő kisszótár, álomszótár, az álmok jelentése, freud álomfejtés, freud álomfejtés online, furcsa álmok jelentése, krudi gyula almoskonyv, krúdy álmoskönyv, krúdy álomfejtés, krudy gyula almoskonyv, krúdy gyula álmoskönyv, krúdy gyula álmoskönyv online, krúdy gyula álmoskönyv pdf, krúdy gyula álomfejtés, mi az álom, mit jelent az álmom, mit jelentenek az álmok, mit jelentenek az álmok lexikon a tól z ig, nagy álomszótár, online álmoskönyv, online álomkönyv, rossz álmok jelentése, visszatérő álmok jelentése.



About Álmok jelentése

Mint az álomfejtés, a spiritualitás és az ezotéria szakértője, elkötelezetten segítek másoknak felfedezni az álmok jelentését. Az álmok nemcsak hogy fontos eszközök a tudatalatti megértésében, de értékes betekintést is nyújtanak a mindennapi életünkbe. Az álomszótár és az álmoskönyv online változatai segítségével álmok jelentését a-tól z-ig kutathatjuk. Az én utam az álmok világába, a nagy álomszótár használatával több mint 20 évvel ezelőtt kezdődött, és azóta rengeteget tanultam az álmok jelentéséről, beleértve a rossz álmok jelentését is. Szenvedélyesen osztom meg tudásomat másokkal, és segítek nekik az álmok értelmezésében és magyarázatában, hogy kapcsolatba léphessenek spirituális énjükkel.

View all posts by Álmok jelentése →