Házzal álmodni: hosszú életet jósol?
A ház egy rendkívül fontos szimbólum. Benne lakunk, ott töltjük életünk nagy részét, a ház ad védelmet és biztonságot. A ház ugyancsak lehet vagyonunk része is, amire vigyázni kell. Nem csoda, hogy igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy ne történhessen semmi baj a házzal. Ez pedig megmagyarázza, hogy miért bukkanhat fel gyakorta álmainkban a ház – akár a mi házunk, akár más háza. De álmodhatunk éppenséggel azzal a házzal is, ami vágyaink tárgya, és azért küzdünk, hogy ez az álmunk valósággá válhasson.
Házzal álmodni lehet még úgy is, hogy az aggodalmunk kivetüléseként úgy jelenik meg benne, amitől féltjük, ami károsítja vagy megsemmisíti. Nagyon gyakori jelenség például égő házzal álmodni. De konkrétan házzal álmodni vajon mit jelenthet az álmodó számára?
Házzal álmodni mit jelent?
Házzal álmodni valamilyen tevékenységgel egybekötve
Az Álmoskönyv úgy általában nem magyarázza, mit jelent házzal álmodni. Legalábbis Krúdy mindig valami mással, valami, a házzal összefüggő tevékenységgel említi a házzal álmodást.
Kerner legalább ad rá egy szűkszavú magyarázatot: házzal álmodni úgy általában hosszú életet jegyez. De lássuk, mi mindent csinálunk álmunkban, amikor házzal álmodunk.
Házat rakni: tisztesség. Házat látni álomban megégést hozhat az álmodójának vagy környezetének.
A 1799-es könyv szerint házat meszelni álomban azt jelenti, minden dolgunk el fog változni. Ha álomban olyan házzal álmodunk, melyet éppen befedünk, akkor egyrészt, ha ponyvával vagy nádassal tesszük, az gazdagságot ígér. Ezzel szemben ha a házat zsindellyel fedjük, akkor tűzvész bekövetkezése lehet a valóságban az eredmény.
Milyen házzal szoktak álmodni Krúdy idejében?
Sokfélével. Így például az Álmoskönyvben ilyen házas álmok és magyarázatai fordulnak elő:
- magas házzal álmodni: hír, házitolvaj, kis nyereség;
- bedőlt házzal álmodni: váratlan haláleset;
- becsukott házzal álmodni: bánat, bosszúság,
- nyitott házzal álmodni viszont ezzel szemben öröm;
- ismeretlen házzal álmodni: mindig bánat – vagy: váratlan látogató;
- gót stílusú házzal álmodni: kedvező változás;
- nádas házzal álmodni: szegény asszony szerelmét mutatja; stb.
Mit jelent házzal álmodni napjainkban?
A ház, mint a világ, a mindenség szimbóluma, az egyik legősibb jelkép. Mára ez továbbfejlődött, és inkább a mi saját, teljes értékű személyiségünket formázza. Ház álomban tehát elsősorban rólunk árul el információkat. Így például, ha rossz állapotú házzal álmodunk, ideje kicsit megpihenni, regenerálni nemcsak testünket, de lelkünket is.
De házzal álmodni a múlt iránt érzett nosztalgiánkat is mutathatja. Ilyen, amikor összedőlő házzal álmodunk: ez azt jelenti, eleged van a sok döntéshelyzetből, és inkább visszavágysz boldog, békés gyermekkorodba. A jelen problémáit mutatja ezzel szemben olyan házzal álmodni, melybe nem tudunk bejutni. Ez életed egy valós problémáját jelképezi, melyre még nem sikerült megtalálnod a megoldást.
Romos ház álomban mit jelent?
További álommagyarázatok az álomszótárban.
Álmok, álmoskönyv, álomfejtés, álomszótár, álmok jelentése, mit jelentenek az álmok, álmok értelmezése, visszatérő álmok, álommagyarázatok.
- Álom blog
- Álomfejtés – Állatok
- Álomfejtés – Emberek
- Álomfejtés – Gyümölcs
- Álomfejtés – Mit jelentenek az álmok
- Álomfejtés – Rossz álmok jelentése
- Álomfejtés – Tárgyak
- Álomszótár, álomfejtés
Mások erre kerestek még:
álmok álomfejtés, álmok értelmezése, álmok jelentése, almok jelentese a tol z ig, álmok jelentése krúdy gyula, álmok könyve, almokjelentese, álmos könyv, álmoskonyv jelentések, álmoskönyv, álmoskönyv álmok jelentése, álmoskönyv álomfejtés, álmoskönyv betűrendben, álmoskönyv jelentése, álmoskönyv krúdy, álmoskönyv online, alom, álom az álomban, álom az álomban álomfejtés,, álom fejtő,, alom jelentese, álomfejtés abc, alomfejtes abc szerint, álomfejtés állatok, álomfejtés álmok jelentése, álomfejtés könyv, álomfejtés krúdy, álomfejtés online, álomfejtés szotar, álomfejtés szótár, álomfejtő abc, álomfejtő kisszótár, álomszótár, az álmok jelentése, freud álomfejtés, freud álomfejtés online, furcsa álmok jelentése, krudi gyula almoskonyv, krúdy álmoskönyv, krúdy álomfejtés, krudy gyula almoskonyv, krúdy gyula álmoskönyv, krúdy gyula álmoskönyv online, krúdy gyula álmoskönyv pdf, krúdy gyula álomfejtés, mi az álom, mit jelent az álmom, mit jelentenek az álmok, mit jelentenek az álmok lexikon a tól z ig, nagy álomszótár, online álmoskönyv, online álomkönyv, rossz álmok jelentése, visszatérő álmok jelentése.