Földrengéssel álmodni, mit jelent?

Földrengéssel álmodni, álomfejtés, álommagyarázat az álomszótárban

Vigyázat, tudatalattink változásra figyelmeztet!

Az olyan különböző szerencsétlenségek, természeti katasztrófák bekövetkezte, mint egy földrengés, az ember legnagyobb félelmei közé tartozik. Valami ilyesmi veszélyes helyzet, aminek a során akár életünket is veszthetjük, akár teljesen megmérgezheti éber életünket, ha folyton aggódunk rajta. Ezért nyilván nem szeretnénk, ha álmunkban is hasonló rémképek tűnnének fel.

Pedig az ilyesfajta rémálmok valójában nem feltétlenül jelentenek balszerencsét. Halállal álmodni például akár kifejezetten hosszú életet jósolhat álmodójának, és az álombeli vihar is hozhat végül megkönnyebbülést. A tűzzel álmodás is inkább jelent szenvedélyt, mint katasztrófát. Na de mi a helyzet, ha földrengéssel álmodunk? Vajon a való életben is megremeg alattunk a talaj?

Földrengéssel álmodni: az Álmoskönyv szerint egy szóban összefoglalható a jelentése

Valóban, a Krúdy Gyula-féle Álmoskönyv nem mondhatni, hogy különösebben nagy figyelmet fordítana a földrengéssel kapcsolatos álmokra. Nyilván nem tartozott a leggyakoribb esetek közé akkoriban földrengéssel álmodni, hiszen még külön szócikk sincs róla.

A földrengéssel való álmodás magyarázatát tehát nem is találhatjuk meg az Álmoskönyvben máshol, mint a „föld” szócikk alatt. Itt viszont érdekes módon kétféleképpen említi Krúdy a jelenséget – ám mindkettőnek szó szerint ugyanazt a jelentést mondja, egyetlen szóban.

A földrengés első említése viszont máris a föld-szócikk második helyén található. Földindulást, azaz földrengést látni vagy hallani álmunkban, ezt olvashatjuk rögtön a földedényekkel kapcsolatos álom magyarázata után.

Földrengéssel álmodni, mit jelent?

Földrengés álomban, mit jelent?

Másodszorra pedig a föld-szócikk utolsó álommagyarázataként bukkan fel a földrengéssel való álmodás kérdése. Azt írja le Krúdy, hogy mit jelent a régi magyar naptár szerint földrengéssel álmodni. És itt is ugyanazt az egy szót találjuk magyarázatként.

Földrengéssel álmodni ezek alapján – legyen az földrengés vagy földindulás – nem jelent se többet, se kevesebbet, mint változást.

Földrengéssel álmodni napjainkban is hasonlót jelent, mint Krúdy szerint

És ebben a mai álommagyarázók is egyetértenek az Álmoskönyv írójával. Földrengéssel álmodni manapság röviden összefoglalva annyit jelent, mint elszakadni egy megszokott helyzettől.

Földrengéssel álmodni tehát azt mutatja, hogy az álmodó addigi élete nem folydogálhat tovább az addig megszokott mederben. Valami fordulat mindenképpen be fog következni az álmodó életében, akár a munkájában, akár addig biztosnak gondolt emberi kapcsolatai terén.

Földrengéssel álmodni, mit jelent?

Földrengés álomban, mit jelent?

Földrengéssel álmodni valami betegségre is figyelmeztethet minket

A pszichiáterek megint kissé másként közelítik meg a földrengéssel álmodás jelenségét. Ők úgy látják, hogy álmunkban az agyunk mindenféle jeleket küld nekünk, amelyek akár valami egészségügyi rendellenességre is utalhatnak. Az ijesztő, lidérces álmok, amelyek akár olyan intenzívek is lehetnek, hogy verítékben fürödve ébredünk belőlük, például szívbetegség gyanúját vetíthetik ki.

A földrengéssel való álmodás pedig ugyancsak hasonló ezekhez a lidérces álomképekhez. Így tehát ez is valami betegséget, egészen pontosan a magas vérnyomás problémáját jelezheti álmodójának.

További álommagyarázatok az álomszótárban.

Álmok, álmoskönyv, álomfejtés, álomszótár, álmok jelentése, mit jelentenek az álmok, álmok értelmezése, visszatérő álmok, álommagyarázatok.





Mások erre kerestek még:

álmok álomfejtés, álmok értelmezése, álmok jelentése, almok jelentese a tol z ig, álmok jelentése krúdy gyula, álmok könyve, almokjelentese, álmos könyv, álmoskonyv jelentések, álmoskönyv, álmoskönyv álmok jelentése, álmoskönyv álomfejtés, álmoskönyv betűrendben, álmoskönyv jelentése, álmoskönyv krúdy, álmoskönyv online, alom, álom az álomban, álom az álomban álomfejtés,, álom fejtő,, alom jelentese, álomfejtés abc, alomfejtes abc szerint, álomfejtés állatok, álomfejtés álmok jelentése, álomfejtés könyv, álomfejtés krúdy, álomfejtés online, álomfejtés szotar, álomfejtés szótár, álomfejtő abc, álomfejtő kisszótár, álomszótár, az álmok jelentése, freud álomfejtés, freud álomfejtés online, furcsa álmok jelentése, krudi gyula almoskonyv, krúdy álmoskönyv, krúdy álomfejtés, krudy gyula almoskonyv, krúdy gyula álmoskönyv, krúdy gyula álmoskönyv online, krúdy gyula álmoskönyv pdf, krúdy gyula álomfejtés, mi az álom, mit jelent az álmom, mit jelentenek az álmok, mit jelentenek az álmok lexikon a tól z ig, nagy álomszótár, online álmoskönyv, online álomkönyv, rossz álmok jelentése, visszatérő álmok jelentése.