Halottal álmodni – sosem találod ki, mit jelent valójában!
„Az álomnak sajátsága, hogy az igazi, mély szerelem gyakran, sőt majdnem mindig halott alakot
vesz magára. A halottak jegyzik a viszonzatlan, de elfelejthetetlen szerelmeket. Mindenki, aki
gyakran álmodik halottakkal: tanúbizonyságot tehet, hogy valamely mély, csodálatos szerelem
él a szívében.„
(Krúdy Gyula: Álmoskönyv)
Halottal álmodni félelmetes, ijesztő. Halottal álmodni tudunk úgy, hogy a halott ismeretlen, és lehet rokonunk, szerelmünk – de akár saját halálunkról is álmodhatunk.
A halottal, halállal kapcsolatos álmoknak sokféle magyarázatát lehet ismerni. Gyakran hallhatjuk például, hogy bár magunkat halni látni riasztó – mégis, valójában hosszú életet ígér nekünk. De mi most megmutatunk egy igazán érdekes, halottal való álmodásról szóló álomértelmezést – nem meglepő módon Krúdy Gyula Álmoskönyvének segítségével.
Halottal álmodni – de milyen élőlénnyel?
Ha az ember azt hallja, halott, hajlamos arra gondolni, hogy ez a halott feltétlenül és mindenekfelett csakis egy ember lehet. Pedig halott lehet bármilyen élőlény, és álmodni is lehet bármilyen élőlényről – élve, de akár holtan is.
Így például, az Álmoskönyv számos állatról ír, melyek megjelenhetnek álmunkban elevenen, de megemlít olyat is mely holtan is jelenthet valamit. Így például a kitömött állat képzelt veszélyről árulkodik, míg halott darázsról álmodni az öregségről mesél nekünk.
Halottal álmodni: egy különös álom, melyben a halott a szerelmet jelképezi
De a halottal való álomnak van egy igen érdekes, egyedi magyarázata is.
Krúdy Gyula nagyívű könyve nemcsak álomszótárként funkcionál, hanem konkrét álmokról is szó van bennük. Ezek között több olyan is akad, melyeknek részletesebben kifejti a lehetséges álommagyarázatát.
Az egyik ilyen álomleírás az „Idegen asszony álma”, ami tulajdonképpen nem is egy, hanem két álomból áll össze. A hölgynek ugyanis volt egy nagy szerelme, akivel sosem találkozott személyesen. Csak fényképről látta arcát, gondolatait pedig levelezésük során ismerte meg.
A hölgy erről a „nagy Ő”-ről álmodott, aki ekkor a valóságban már halott volt. Egyik álmában egy országúton akad össze vele, aki azt ígéri neki, hogy az út végén együtt lesznek. Ennek ellenére az álmodó egyedül megy végig az úton.
A másik álomban egy kórházban látja kedvesét, halottként. Az asszony földi szerelemmel próbál az álomban közeledni szerelméhez, ám ő elutasítja. A halál utáni életben ugyanis nem így szeretik egymást az emberek – mondja. Az pontosan nem derül ki, hogy hogyan szeretnek a halottak, mindenesetre a földre mutat, melyen két koporsó fekszik egymás mellett…
Krúdy magyarázata az álomra: ez egy szerelmi álom. A nagy Ő nem más álmában, mint az álmodó személyének, azaz életének szimbóluma. A való életében sosem sikerült megtalálnia a mindig elérni vágyott, valódi szerelmet. Az álmodó pedig ezen álmában ezt éri el végre.
További álommagyarázatok az álomszótárban.
Álmok, álmoskönyv, álomfejtés, álomszótár, álmok jelentése, mit jelentenek az álmok, álmok értelmezése, visszatérő álmok, álommagyarázatok.
- Álom blog
- Álomfejtés – Állatok
- Álomfejtés – Emberek
- Álomfejtés – Gyümölcs
- Álomfejtés – Mit jelentenek az álmok
- Álomfejtés – Rossz álmok jelentése
- Álomfejtés – Tárgyak
- Álomszótár, álomfejtés
Mások erre kerestek még:
álmok álomfejtés, álmok értelmezése, álmok jelentése, almok jelentese a tol z ig, álmok jelentése krúdy gyula, álmok könyve, almokjelentese, álmos könyv, álmoskonyv jelentések, álmoskönyv, álmoskönyv álmok jelentése, álmoskönyv álomfejtés, álmoskönyv betűrendben, álmoskönyv jelentése, álmoskönyv krúdy, álmoskönyv online, alom, álom az álomban, álom az álomban álomfejtés,, álom fejtő,, alom jelentese, álomfejtés abc, alomfejtes abc szerint, álomfejtés állatok, álomfejtés álmok jelentése, álomfejtés könyv, álomfejtés krúdy, álomfejtés online, álomfejtés szotar, álomfejtés szótár, álomfejtő abc, álomfejtő kisszótár, álomszótár, az álmok jelentése, freud álomfejtés, freud álomfejtés online, furcsa álmok jelentése, krudi gyula almoskonyv, krúdy álmoskönyv, krúdy álomfejtés, krudy gyula almoskonyv, krúdy gyula álmoskönyv, krúdy gyula álmoskönyv online, krúdy gyula álmoskönyv pdf, krúdy gyula álomfejtés, mi az álom, mit jelent az álmom, mit jelentenek az álmok, mit jelentenek az álmok lexikon a tól z ig, nagy álomszótár, online álmoskönyv, online álomkönyv, rossz álmok jelentése, visszatérő álmok jelentése.