Autóval álmodni, mi lehet a megfejtése?
Amióta az ember feltalálta a kereket, jócskán felgyorsult az élete. Az autóval minden közelebb került, elérhetővé váltak a távoli úti célok.
A mai ember számára ez már nem számít csodának, hiszen mi már beleszülettünk ebbe a kényelembe, természetesnek vesszük az áldásait. Immáron mindennapjaink része – és vajon az álmainké is? És mit jelent, ha álmunkban autó szerepel?
Autóval álmodni, amikor még nem is nagyon volt autó
Az 1900-as évek elején legalábbis teljesen másmilyen autók jártak az utakon, és „száguldoztak” 40 km/h sebességgel…
Amikor Krúdy Gyula megírta az ő Álmoskönyv-bibliáját, bizony az „autómobilok” még ritkaságszámba mentek. Így nem csoda, hogy nem találjuk meg benne, hogy mit jelenthet, ha arról álmodunk.
Helyette azonban meglelhetjük az akkori legjellegzetesebb közlekedési eszközt: a kocsit. Erről viszont már több mondanivalója akad Krúdynak.
A kocsi: nagy uraság. Kocsin faluról a városba hajtani, és a város kapujánál régi ismerősökkel találkozni, akit már régen nem láttunk: nagy újdonság. (Ilyet fogunk majd hallani.)
Ha kocsi bakján ülünk álmunkban, akkor örülhetünk: egy kívánságunk váratlanul teljesülni fog.
Autóval álmodni mit jelent?
Autóval álmodni annyi, mint jó vezetőnek lenni
Ezzel szemben napjainkban már teljesen eltérően értelmezzük az álmunkban megjelenő autót. Annak ugyanis van egy olyan része, ami a kocsinak nincs, viszont alapjaiban változtatja meg a vezetés élményét. Ez pedig nem más, mint a kormánykerék – amivel tulajdonképpen irányítjuk, vezetjük járművünket. Az pedig, hogy álmunkban mennyire állunk a helyzet magaslatán, mennyire tudjuk uralni a kormánykereket: sokat elárul személyiségünkről.
Ha álmodban kormányozhatatlan vagy vezető nélkül száguldó autót látsz, az arra figyelmeztet: ha nem vigyázol, elveszítheted az irányítást életed felett.
Ha álmodban indítanád az autót, de nem sikerül mozdulni, azt mutatja: valamit nagyon szeretnél elérni, mégsem sikerül, valami meggátol benne.
Autóval álmodni mit jelent?
Autóval álmodni bizonyos társadalmi különbségekre is utal
Ha azt álmodod, hogy autóban ülsz, és vezeted azt, az arra utal: szereted kézben tartani a dolgokat. Egyfajta irányító, vezető személyiségtípus vagy. Főleg akkor, ha férfi álmában történik ez.
Az álombeli női autóvezetők már teljesen más tészta. Ugyanis, lássuk be: manapság még mindig kicsit hátrányban vannak a nők, akár mint elismert alkotók, szakemberek, tudósok, akár mint vezetők. Ezeket a szerepköröket a férfiak nem szívesen engedik ki a kezükből.
Autóval álmodni mit jelent?
Ha tehát egy hölgy azt álmodja, hogy magabiztosan vezeti az autóját, ezzel a társadalmi jelenséggel van összefüggésben. Azt jelenti, ő képesnek tartja magát arra, hogy jó vezető legyen. Ellenben, ha bizonytalanul forgatja a kormányt, akkor hiába tudja ő magáról, hogy megvan a rátermettsége, mégis, hiányzik a bátorsága. Nem tudja, nem meri ezt a nyilvánosság előtt felvállalni, és kiállni magáért.
További álom magyarázatok
Álmok, álmoskönyv, álomfejtés, álomszótár, álmok jelentése, mit jelentenek az álmok, álmok értelmezése, visszatérő álmok, álommagyarázatok.
- Álom blog
- Álomfejtés – Állatok
- Álomfejtés – Emberek
- Álomfejtés – Gyümölcs
- Álomfejtés – Mit jelentenek az álmok
- Álomfejtés – Rossz álmok jelentése
- Álomfejtés – Tárgyak
- Álomszótár, álomfejtés
Mások erre kerestek még:
álmok álomfejtés, álmok értelmezése, álmok jelentése, almok jelentese a tol z ig, álmok jelentése krúdy gyula, álmok könyve, almokjelentese, álmos könyv, álmoskonyv jelentések, álmoskönyv, álmoskönyv álmok jelentése, álmoskönyv álomfejtés, álmoskönyv betűrendben, álmoskönyv jelentése, álmoskönyv krúdy, álmoskönyv online, alom, álom az álomban, álom az álomban álomfejtés,, álom fejtő,, alom jelentese, álomfejtés abc, alomfejtes abc szerint, álomfejtés állatok, álomfejtés álmok jelentése, álomfejtés könyv, álomfejtés krúdy, álomfejtés online, álomfejtés szotar, álomfejtés szótár, álomfejtő abc, álomfejtő kisszótár, álomszótár, az álmok jelentése, freud álomfejtés, freud álomfejtés online, furcsa álmok jelentése, krudi gyula almoskonyv, krúdy álmoskönyv, krúdy álomfejtés, krudy gyula almoskonyv, krúdy gyula álmoskönyv, krúdy gyula álmoskönyv online, krúdy gyula álmoskönyv pdf, krúdy gyula álomfejtés, mi az álom, mit jelent az álmom, mit jelentenek az álmok, mit jelentenek az álmok lexikon a tól z ig, nagy álomszótár, online álmoskönyv, online álomkönyv, rossz álmok jelentése, visszatérő álmok jelentése.