Hal jelentése álomban mit jelent?

Hal jelentése álomban

Hal jelentése álomban: szerelmi vágy vagy macsóság?

A hal álom jelentése hal-álomban vagy halálomban keresendő? – indíthatnánk ezzel a csacska szójátékkal a halat tartalmazó álmok jelentését vizsgáló cikkünket.

Korábban már ejtettünk néhány szót arról, hogy vajon mit is jelenthet hallal álmodni. Mégis, érdekes módon a hallal való álmodás még számos további érdekességet rejt még magában. Lássuk, mi minden lehet még a hal jelentése.

Hal álomban az Álmoskönyv szerint

Természetesen Krúdy Gyula álomfejtő-bibliája, az Álmoskönyv is rendkívül részletesen foglalkozik a hal jelentésével álmunkban. Van külön szócikke is hozzá: „hal”, melyben számos módját mutatja be annak, hogy miképpen is lehet hallal álmodni. És ennek következtében számos izgalmas megfejtést is ad arra, hogy mi is lehet a hal jelentése álomban. Most azonban hagyjuk az olyanokat, mint halat fogni, halat enni vagy halat szülni, és nézzünk másmilyeneket.

Például mi a hal jelentése álomban, attól függően, hogy milyen a hal mérete?

  • kis hal álomban: haláleset;
  • nagy hal álomban: gazdag szolgaság.

Az sem mindegy, hogy folyami vagy tengeri hallal álmodunk éppen. Ha például utóbbit látjuk, megtudhatjuk: a tengeri hal jelentése álomban rémület. De még akár éneklő halról is lehet álmodni: az ilyen hal álomban: gonosz.

Hal jelentése álomban
Hal jelentése álomban

Hal jelentése álomban és az Álmoskönyben, ha csak valamely részét látjuk

A hal nem csupán teljes, élő, ficánkoló formájában bukkanhat fel álmunkban, hanem úgy, hogy csak valamely jellegzetes részletét látjuk. Például:

  • hal álomban, ha halszálka formában látjuk: veszekedés;
  • hal álomban, ha halpikkely formában látjuk: rágalom, bepiszkolás;
  • hal álomban, ha halikra formában látjuk: sok pénz.

Sőt, hallal – halról álmodni úgy is lehet, hogy csak valamilyen halhoz kapcsolódó fogalom jelenik meg az álomban. Úgymint:

  • haltartó – jelentése: betegség vagy
  • halleves – álomban: ugyancsak betegség…

És végül, mindennek a tetejébe – halról akár úgy is álmodhatunk, hogy valójában alapvetően nem is hallal álmodunk. Például delfinnel is lehet álmodni – ők tudvalevőleg hallal táplálkoznak, ezért akár még halraj kíséretében is láthatjuk őket álmunkban.

Hal jelentése álomban
Hal jelentése álomban, halpikkely jót vagy rosszat jelenthet?

Hal jelentése álmunkban, attól függően, hogy férfi vagy nő álmodja

Régebben a hal alapvetően a termékenység szimbóluma volt. Manapság viszont a hal jelentése már nem feltétlenül ehhez köthető, inkább a személyiségünkről, illetve a szexualitáshoz való hozzáállásunkról árulkodhat. A hal álomban lehet akár szerelmi vágy, de akár egy személyiségjegyünket is mutathatja.

Ha nő álmodik halról, akkor a hal jelentése lehet idegenkedés a testi vágytól, vagy az önbizalomhiány, tartózkodás jegye.

Férfiaknál a hal álomban egyrészt a szerelemben való félénkségre utalhat. De akár a túlzottan macsó viselkedésre is: az álmodó keményebbnek mutatja magát, mint valójában.

További álommagyarázatok az álomszótárban.

Álmok, álmoskönyv, álomfejtés, álomszótár, álmok jelentése, mit jelentenek az álmok, álmok értelmezése, visszatérő álmok, álommagyarázatok.

 



Mások erre kerestek még:

álmok álomfejtés, álmok értelmezése, álmok jelentése, almok jelentese a tol z ig, álmok jelentése krúdy gyula, álmok könyve, almokjelentese, álmos könyv, álmoskonyv jelentések, álmoskönyv, álmoskönyv álmok jelentése, álmoskönyv álomfejtés, álmoskönyv betűrendben, álmoskönyv jelentése, álmoskönyv krúdy, álmoskönyv online, alom, álom az álomban, álom az álomban álomfejtés,, álom fejtő,, alom jelentese, álomfejtés abc, alomfejtes abc szerint, álomfejtés állatok, álomfejtés álmok jelentése, álomfejtés könyv, álomfejtés krúdy, álomfejtés online, álomfejtés szotar, álomfejtés szótár, álomfejtő abc, álomfejtő kisszótár, álomszótár, az álmok jelentése, freud álomfejtés, freud álomfejtés online, furcsa álmok jelentése, krudi gyula almoskonyv, krúdy álmoskönyv, krúdy álomfejtés, krudy gyula almoskonyv, krúdy gyula álmoskönyv, krúdy gyula álmoskönyv online, krúdy gyula álmoskönyv pdf, krúdy gyula álomfejtés, mi az álom, mit jelent az álmom, mit jelentenek az álmok, mit jelentenek az álmok lexikon a tól z ig, nagy álomszótár, online álmoskönyv, online álomkönyv, rossz álmok jelentése, visszatérő álmok jelentése.



 

About Álmok jelentése

Mint az álomfejtés, a spiritualitás és az ezotéria szakértője, elkötelezetten segítek másoknak felfedezni az álmok jelentését. Az álmok nemcsak hogy fontos eszközök a tudatalatti megértésében, de értékes betekintést is nyújtanak a mindennapi életünkbe. Az álomszótár és az álmoskönyv online változatai segítségével álmok jelentését a-tól z-ig kutathatjuk. Az én utam az álmok világába, a nagy álomszótár használatával több mint 20 évvel ezelőtt kezdődött, és azóta rengeteget tanultam az álmok jelentéséről, beleértve a rossz álmok jelentését is. Szenvedélyesen osztom meg tudásomat másokkal, és segítek nekik az álmok értelmezésében és magyarázatában, hogy kapcsolatba léphessenek spirituális énjükkel.

View all posts by Álmok jelentése →