Álomfejtés ajtó mit jelent?

Álomfejtés ajtó

Álomfejtés ajtó mit jelent?

Gondoltad-e volna, hogy akár közelgő szerelmet is ígérhet?

Az ajtó, csakúgy, mint az ablak, legtöbbször két világ között egyfajta elválasztó szerepét tölti be. Méghozzá úgy, hogy meghagyja nekünk a lehetőséget arra, hogy az egyik világból átkerüljünk a másikba.

Az ajtónak mindezen tulajdonságai meglehetősen izgalmas perspektívával szolgálhatnak, amikor az ajtó álomfejtésével foglalkozunk. Mert hiszen az ajtónak számos olyan álomfejtése lehet, ami valami igazán különleges jelentést hordoz az álmodó számára.

A legnyilvánvalóbb ajtóval kapcsolatos álomfejtések az ajtó kétféle állapotával, azaz a nyitott vagy zárt ajtó formájában való jelentésével foglalkoznak. Adja magát tehát, hogy mi is a zárt vagy nyitott ajtó álomfejtését nézzük meg. De a zárt ajtó álomfejtése valójában egy egész külön cikket igényel. …Miközben nem is gondolnád, hogy mennyire sokat ígérő jelentései lehetnek még az ajtó álomfejtésének! Nézzük meg először, mi minden álomfejtése lehet az ajtónak álomban – amikor nem a zárt vagy nyitott volta a lényeg!

Álomfejtés ajtó
Álomfejtés ajtó

Ajtó álomfejtése az Álmoskönyvben, attól függően, hogy mikor álmodjuk

A legfontosabb álomfejtő kézikönyv, nevezetesen az Álmoskönyv természetesen sokféle álomfejtést megad az ajtó kapcsán. De ami igazán érdekes lehet, az az, hogy nem mindegy, hogy mikor álmodik az ember ajtóról.

Ha Veronika napján álmodunk ajtóról, akkor az ajtó álomfejtése a lehető legkedvezőbb: várt szerelmest hozhat az álmodónak. De ha szerelmesek vagyunk, akkor Dorottya napján lehetőleg inkább ne álmodjunk ajtóról, mert akkor az álomfejtők szerint ez kikosarazást jelent.

Ha húshagyó keddjén álmodunk, méghozzá olyat, amiben a főszereplő az ajtó: álomfejtése öregség.

A régi álmoskönyv szerint további, meghatározott időben álmodott ajtó álomfejtései:

  • ajtó álomban holdtöltekor: álomfejtése öregember látogatása;
  • ajtó álomban negyven vértanú napján: álomfejtése
    • üres kamara,
    • nagy szél,
    • végrehajtó,
    • könnyelműség.
Álomfejtés ajtó
Álomfejtés ajtó

Ajtó álomfejtése az Álmoskönyvben, az ajtó egyéb tulajdonságaitól függően

Az Álmoskönyv további érdekes ajtó álomfejtéseiből néhány példa:

A törött ajtó álomfejtése családi perpatvar. Míg ha ajtócsikorgást hallunk álmunkban, az váratlan vendéget és egyúttal kellemetlen meglepetést hozhat az álmodónak. De ha már a hallás érzéke is képbe került, akkor lehet éneklő ajtóról is álmodni: az éneklő ajtó álomfejtése: balsors.

És végül egy kis unikum azoknak, akiket érdekel az ajtó álomfejtése igen különleges álmok esetén. Az olyan ajtó álomfejtése, melynek zárjáról idegen ember viaszmintát vesz, és nekünk támad: asszonyi hűtlenség, udvarló jegye.

Álomfejtés ajtó
Álomfejtés ajtó

Ajtó álomfejtése mai szemmel: egy igazán kellemes jövendölést hozhat nekünk

Bizony-bizony, a mai álomfejtők szerint az ajtó álomfejtése a közelgő új, beteljesülő szerelmet jelenti. Csak arra vigyázz, hogy merjél belépni ezen az álombeli ajtón. Mert ha nem, akkor az bizony a te habozásodra utalhat. És az nem biztos, hogy jót tesz ennek a szép álombeli ígéretnek…


További álommagyarázatok az álomszótárban.

Álmok, álmoskönyv, álomfejtés, álomszótár, álmok jelentése, mit jelentenek az álmok, álmok értelmezése, visszatérő álmok, álommagyarázatok.





Mások erre kerestek még:

álmok álomfejtés, álmok értelmezése, álmok jelentése, almok jelentese a tol z ig, álmok jelentése krúdy gyula, álmok könyve, almokjelentese, álmos könyv, álmoskonyv jelentések, álmoskönyv, álmoskönyv álmok jelentése, álmoskönyv álomfejtés, álmoskönyv betűrendben, álmoskönyv jelentése, álmoskönyv krúdy, álmoskönyv online, alom, álom az álomban, álom az álomban álomfejtés,, álom fejtő,, alom jelentese, álomfejtés abc, alomfejtes abc szerint, álomfejtés állatok, álomfejtés álmok jelentése, álomfejtés könyv, álomfejtés krúdy, álomfejtés online, álomfejtés szotar, álomfejtés szótár, álomfejtő abc, álomfejtő kisszótár, álomszótár, az álmok jelentése, freud álomfejtés, freud álomfejtés online, furcsa álmok jelentése, krudi gyula almoskonyv, krúdy álmoskönyv, krúdy álomfejtés, krudy gyula almoskonyv, krúdy gyula álmoskönyv, krúdy gyula álmoskönyv online, krúdy gyula álmoskönyv pdf, krúdy gyula álomfejtés, mi az álom, mit jelent az álmom, mit jelentenek az álmok, mit jelentenek az álmok lexikon a tól z ig, nagy álomszótár, online álmoskönyv, online álomkönyv, rossz álmok jelentése, visszatérő álmok jelentése.



About Álmok jelentése

Mint az álomfejtés, a spiritualitás és az ezotéria szakértője, elkötelezetten segítek másoknak felfedezni az álmok jelentését. Az álmok nemcsak hogy fontos eszközök a tudatalatti megértésében, de értékes betekintést is nyújtanak a mindennapi életünkbe. Az álomszótár és az álmoskönyv online változatai segítségével álmok jelentését a-tól z-ig kutathatjuk. Az én utam az álmok világába, a nagy álomszótár használatával több mint 20 évvel ezelőtt kezdődött, és azóta rengeteget tanultam az álmok jelentéséről, beleértve a rossz álmok jelentését is. Szenvedélyesen osztom meg tudásomat másokkal, és segítek nekik az álmok értelmezésében és magyarázatában, hogy kapcsolatba léphessenek spirituális énjükkel.

View all posts by Álmok jelentése →