Kulcs jelentése álomban

Kulcs jelentése álomban

Kulcs jelentése álomban

A „kulcs” szó több jelentést hordoz. Egyrészt és elsősorban egy olyan eszközt, melynek segítségével kinyithatunk egy bármiféle eszközt – például ajtót, lakatot, páncélszekrényt.

A „kulcs” szó másik és indirektebb jelentése ebből az alapjelentéséből származik. Azt jelenti, valamire megoldás, valami, aminek a segítségével valaminek a megoldásához, egy probléma lényegéhez, „kulcsához” juthatunk el. Harmadrészt pedig a kulcs (és a hozzá tartozó kulcslyuk) a leselkedő tekintetek elől elzárt titkok, rejtett értékek felfedésében/felfedezésében segíthet nekünk.

A kulcs tehát egy igen hasznos eszköz, és egyúttal egy jelentős, sokat eláruló szimbólum is. Ezek után adja magát a még ennél is izgalmasabb kérdés: vajon mi lehet a kulcs jelentése álmunkban?

Kulcs jelentése álomban
Kulcs álomban, mi lehet a jelentése?

A kulcscsal álmodni és mindenekelőtt Krúdy Gyula szerint

Az Álmoskönyv szerint a kulcs jelentése álomban nem más, mint – titok.

Kerner Jusztinusz azért még egy kicsit jobban kifejti a kulcs és az azzal való álmodás lehetséges jelentéseit. Így például kulcsot találni azt jelenti az álmodó számára, hogy meg fogja lelni a megoldást, hogy megszabaduljon egy szorongató helyzetből.

Az elveszített kulcs jelentése álomban már nem ennyire jó hírrel kecsegtet. Aki erről álmodik, az a veszély fenyegeti, hogy egy barátjával haragba fog kerülni. Az álkulcs álombeli jelentéseként Kerner különös nyereséget ígér, míg a kulcsok összeszedése hideg időjárást jósol.

Radics Mária, Krúdy nagymamája is elsősorban a titkot, sorsfordító eseményeket társítja a kulcs álombeli jelentéséhez. A kulcscsomó például álomban azt mutatja nekünk, hogy szerencsénk a mi kezünkben van. A rozsdás kulcs álombeli jelentése régi titokra utalhat, de akár rejtett kincs jele is lehet.

Az új kulcs álomban kisleányt, a pincekulcs pedig vőlegényt is jelenthet az álmodója számára.

Kulcs jelentése álomban
Rozsdás kulcscsal álmodni mit jelent?

A kulcs jelentése álomban egy mai álmodó számára: a megoldás

Manapság a ma embere számára a kulccsal kapcsolatos álmok a kulcs fő átvitt jelentéséhez, a megoldáshoz kapcsolódhatnak.

Ha valaki kulcsról álmodik, azt jelenti, hogy valamilyen minket foglalkozató problémára keressük a jó megoldást. És az, hogy a kulcs álmunkban megjelenik, ugyancsak biztató jelentést hordoz nekünk, álmodóknak. Azt pediglen, hogy ezt a megoldást várhatóan hamarosan meg is fogjuk találni.

Az álomban elvesztett kulcs jelentése ezzel szemben pont ellentétes üzenetet hordozhat. Az álmodó valamiféle tévedésbe fog esni, de még az is előfordul, hogy rossz megoldással fogja megpróbálni orvosolni a gondjait.

Kulcs jelentése álomban
Kulcs  álomban mit jelenthet?

A kulcs álombéli jelentése egy mai álmodó számára: a szexualitás

A kulcs mint szimbólum alakjából kifolyólag könnyen adja az álombeli jelentésének szexuális értelmezését. Már csak azért is, mert a kulcs elmaradhatatlan párja a kulcslyuk – ugyancsak jellegzetes alakjával, valamint a kulcs zárba történő behelyezésével…

Így a kulcs jelentése álomban férfiaknál kielégületlenséget, míg nők esetében a tökéletes szerető utáni vágyat jelentheti.

További álommagyarázatok az álomszótárban.


Álmok, álmoskönyv, álomfejtés, álomszótár, álmok jelentése, mit jelentenek az álmok, álmok értelmezése, visszatérő álmok, álommagyarázatok.

 



Mások erre kerestek még:

álmok álomfejtés, álmok értelmezése, álmok jelentése, almok jelentese a tol z ig, álmok jelentése krúdy gyula, álmok könyve, almokjelentese, álmos könyv, álmoskonyv jelentések, álmoskönyv, álmoskönyv álmok jelentése, álmoskönyv álomfejtés, álmoskönyv betűrendben, álmoskönyv jelentése, álmoskönyv krúdy, álmoskönyv online, alom, álom az álomban, álom az álomban álomfejtés,, álom fejtő,, alom jelentese, álomfejtés abc, alomfejtes abc szerint, álomfejtés állatok, álomfejtés álmok jelentése, álomfejtés könyv, álomfejtés krúdy, álomfejtés online, álomfejtés szotar, álomfejtés szótár, álomfejtő abc, álomfejtő kisszótár, álomszótár, az álmok jelentése, freud álomfejtés, freud álomfejtés online, furcsa álmok jelentése, krudi gyula almoskonyv, krúdy álmoskönyv, krúdy álomfejtés, krudy gyula almoskonyv, krúdy gyula álmoskönyv, krúdy gyula álmoskönyv online, krúdy gyula álmoskönyv pdf, krúdy gyula álomfejtés, mi az álom, mit jelent az álmom, mit jelentenek az álmok, mit jelentenek az álmok lexikon a tól z ig, nagy álomszótár, online álmoskönyv, online álomkönyv, rossz álmok jelentése, visszatérő álmok jelentése.



About Álmok jelentése

Mint az álomfejtés, a spiritualitás és az ezotéria szakértője, elkötelezetten segítek másoknak felfedezni az álmok jelentését. Az álmok nemcsak hogy fontos eszközök a tudatalatti megértésében, de értékes betekintést is nyújtanak a mindennapi életünkbe. Az álomszótár és az álmoskönyv online változatai segítségével álmok jelentését a-tól z-ig kutathatjuk. Az én utam az álmok világába, a nagy álomszótár használatával több mint 20 évvel ezelőtt kezdődött, és azóta rengeteget tanultam az álmok jelentéséről, beleértve a rossz álmok jelentését is. Szenvedélyesen osztom meg tudásomat másokkal, és segítek nekik az álmok értelmezésében és magyarázatában, hogy kapcsolatba léphessenek spirituális énjükkel.

View all posts by Álmok jelentése →