Templom álomban mit jelent?

Templom álomban mit jelent?

A templom álomban csúnya szenvedélyekre utalhat

A templom mai, istenhívő szemléletű világunkban egy igencsak központi szimbólum. Nem csoda hogy főleg a régebbi időkben, szüleink, nagyszüleink korában nagyon sok álomban megjelent a templom.

A templom a valóságban „Isten háza” – legyen az bármilyen vallás istene is. De vajon mit jelképez a templom a másik tudatállapot, az álom világában?

A templom álomban mindenekelőtt valami egészen furcsát jelent

Ha fellapozzuk Krúdy Gyula Álmoskönyvét, akkor a legelső jelentés, ami a szemünkbe ötlik, valószínűleg Kerner álomfejtése. És talán el lehet mondani azt is, hogy egyúttal a templom – e nagyon is egyértelmű szimbólum – legkülönlegesebb álomfejtése ez.

Az álomban szereplő templom megfejtése ugyanis a következő: csúnya szenvedélyek miatt ébredésünket követően – várhatóan el fogunk erőtlenedni.

No de a templom megjelenhet még az álmainkban különböző egyéb módokon is. Ami azt is jelenti, hogy léteznek a templommal kapcsolatos álmoknak egyéb magyarázatai is.

Templom álomban mit jelent?
Templom álomban mit jelent?

A templom az álomban változatos jelentéseket hordozott Krúdy idejében

…legalábbis az Álmoskönyv erről tanúskodik. Eszerint úgy tűnik, hogy az akkor élt emberek idejében a templom egyfajta díszlet volt álmaikban. Templomba lehet járni egyedül vagy különböző személyekkel együtt, illetve templomban lehet lenni, és különböző cselekvéseket elvégezni a való életben. És természetesen ugyanígy álmainkban is. Lássuk, milyen módon szerepelt eleink idejében a templom az álmokban, és mit is jelentettek ezek.

Először is: a templom imádkozásra való, tehát nem véletlen, hogy álmunkban imádkozhatunk a templomban. Ennek jelentése három egyszerű szóban foglalható össze: szerencse, vidámság, haszon.

Ha egy álomban templomba megyünk, akkor annak jelentése attól függ, kivel megyünk. Ha álmunkban asszonnyal megyünk a templomba, akkor titkos szerelmet hozhat nekünk, ha viszont leányasszonnyal, akkor mulatságot.

A templomi ének álomban már kevésé kellemes jelentést hordozhat: betegség, járvány előszelét hordozza. Ha álmunkban a templomban holtan van valaki, az éppen ellenkezőleg: hosszú életet jelent.

És végül, nemcsak imádkozni lehet álmainkban a templomban – hanem paráználkodni is. Ez Krúdy saját jegyzetei szerint azt jelenti, hogy az álmodó a hét főbűnben leledzik.

Templom álomban mit jelent?
Templom álomban mit jelent?

A templom szimbólum álomjelentése napjainkban

Napjainkban a templom álomban elsősorban védelmet, menedéket jelképez a mai ember számára. Ez a jelentés érdekes módon független attól, hogy vallásos vagy hitetlen ember álmodja ezt az álmot.

Kicsit konkrétabb értelemben az álombeli templom az álmodó erkölcsi értékítéletéről árulkodik. Azt mutatja, ez fontos kérdés az illetőnek, sőt némi bűntudatot, amiatt érzett vezeklési vágyat is mutathat a templom álomban.

Templom álomban mit jelent?
Templom álomban mit jelent?

A templom az álomban személyiségünk hiányosságaira mutat rá

…mégpedig az önbizalom hiányát fejezi ki a templom álmainkban, legalábbis a lélektani megközelítésű álomelemzések szerint. Ráadásul az is árulkodó, milyen templom szerepel az álomban. Minél nagyobb, minél díszesebb – annál nagyobb az álmodó önbizalomhiánya.


További álommagyarázatok az álomszótárban.

Álmok, álmoskönyv, álomfejtés, álomszótár, álmok jelentése, mit jelentenek az álmok, álmok értelmezése, visszatérő álmok, álommagyarázatok.





Mások erre kerestek még:

álmok álomfejtés, álmok értelmezése, álmok jelentése, almok jelentese a tol z ig, álmok jelentése krúdy gyula, álmok könyve, almokjelentese, álmos könyv, álmoskonyv jelentések, álmoskönyv, álmoskönyv álmok jelentése, álmoskönyv álomfejtés, álmoskönyv betűrendben, álmoskönyv jelentése, álmoskönyv krúdy, álmoskönyv online, alom, álom az álomban, álom az álomban álomfejtés,, álom fejtő,, alom jelentese, álomfejtés abc, alomfejtes abc szerint, álomfejtés állatok, álomfejtés álmok jelentése, álomfejtés könyv, álomfejtés krúdy, álomfejtés online, álomfejtés szotar, álomfejtés szótár, álomfejtő abc, álomfejtő kisszótár, álomszótár, az álmok jelentése, freud álomfejtés, freud álomfejtés online, furcsa álmok jelentése, krudi gyula almoskonyv, krúdy álmoskönyv, krúdy álomfejtés, krudy gyula almoskonyv, krúdy gyula álmoskönyv, krúdy gyula álmoskönyv online, krúdy gyula álmoskönyv pdf, krúdy gyula álomfejtés, mi az álom, mit jelent az álmom, mit jelentenek az álmok, mit jelentenek az álmok lexikon a tól z ig, nagy álomszótár, online álmoskönyv, online álomkönyv, rossz álmok jelentése, visszatérő álmok jelentése.



About Álmok jelentése

Mint az álomfejtés, a spiritualitás és az ezotéria szakértője, elkötelezetten segítek másoknak felfedezni az álmok jelentését. Az álmok nemcsak hogy fontos eszközök a tudatalatti megértésében, de értékes betekintést is nyújtanak a mindennapi életünkbe. Az álomszótár és az álmoskönyv online változatai segítségével álmok jelentését a-tól z-ig kutathatjuk. Az én utam az álmok világába, a nagy álomszótár használatával több mint 20 évvel ezelőtt kezdődött, és azóta rengeteget tanultam az álmok jelentéséről, beleértve a rossz álmok jelentését is. Szenvedélyesen osztom meg tudásomat másokkal, és segítek nekik az álmok értelmezésében és magyarázatában, hogy kapcsolatba léphessenek spirituális énjükkel.

View all posts by Álmok jelentése →