Kakassal álmodni, mit jelent? Álomfejtés az álomszótárban
Régebben már ejtettünk pár szót arról, hogy vajon mit is jelenthet tyúkkal álmodni. Eljött hát az ideje annak, hogy megvizsgáljuk párját, a kakast is, ezt a sokak számára kissé idegesítő, kukorékoló ébresztőórát. 🙂 Vajon ez a hajnalonként gyakran hallható, jellegzetes hang üzenetet közvetít nekünk álmunkban?
Kakassal álmodni – szélkakas, verekedő kakas, tojásrakó kakas, mind az Álmoskönyven
Igen, közvetít üzenetet a kakaskukorékolás, ha erről álmodunk: a hétköznapi embernek örömöt, betegnek pedig gyógyulást – írja az álmodók Bibliájában Krúdy. Nagymamája, Radics Mária még az esős éjszakán hallható kakasszót is megemlíti. Ez nem másnak a jele, mint a „bolond álom”-nak.
Bár a virradatot jelző kakasszó komoly jelentésekkel bír úgy általában, nem csak kukorékoló kakas formájában jelenhet meg ez a háziszárnyas. Álmunkban találkozhatunk vele más formában is. Például csak úgy, minden különösebb hangadás nélkül is felbukkanhat. Ebben az esetben nőknek szerencsét ígér, másoknak újdonságot, ami valójában nem sok örömmel kecsegtet.
Az álmunkban verekedő kakasok nem meglepő módon háborúra utalnak, de akár gazdagságot is jósolhatnak nekünk. A kakas tyúk hátán hasonlóan könnyen megfejthető: szerelmi szerencsében lehet részünk, ha álmunkban ily módon találkozunk velük. És ha már a szerelemnél tartunk. A szélkakas bizony szédelgést, szeszélyes szerelmet testesít meg – akárcsak a kiszámíthatatlan szelek, amelyek kényükre-kedvükre a háztetőkön ide-oda forgatják őt.
Kakassal álmodni – további érdekességek Krúdy gyűjtésében
A kakas színe is lehet fontos: a fekete kakas a házban rejtőző kísértetek hírnökei álmunkban. Sőt, a méret sem mindegy: a kis kakas például tűzvészre figyelmeztet. Ha pedig tornyon látunk kakast, mikor nem vagyunk ébren, akkor reménykedhetünk egy közeli ünnepnap eljövetelében.
Kerner szerint a tüzes kakas a háztetőn asszony miatti veszedelemre int álmunkban.
Meg aztán vannak olyan álmaink is, melyben a főszereplő kakas igencsak különös módon jelenik meg. Netán tojásokat rak? Az bizony beteg dolog, és erre is utal. Ha kakastaréj nő orrunkon álmunkban, az majdnem, mintha szarvunk nőne homlokunkon: szeretett kedvesünk megcsalásunkra készül…
Ellenben ha kezünkön-lábunkon kakassarkantyú van, akkor édes az álmunk, mivel győzedelmes szerelmet ígér.
És végül egy valószínűleg igen ritkán bekövetkező álom: asszonyunk kontyát szétrugdaló kakas lepett meg álmunkban? Akkor a megcsaltak haragja fog elönteni minket, ha felébredünk belőle…
Kakassal álmodni a modern álomszimbolika szerint
A kakas már a régebbi kultúrákban is a Nap felkelését jelző kukorékolásával szerzett magának hírnevet. Ennek köszönheti, hogy legtöbbször a születőfélben levő szellemi fénnyel, a feltámadással azonosítják. Ugyancsak előfordul, hogy az éberség, idő mérésének szimbólumaként tartják számon.
Mások viszont inkább a tüzet (napkorongot) hozó szerepe miatt a tűzzel hozzák összefüggésbe.
A mai modern álomfejtők tehát egyrészről az álombeli kakasban az éberségre intést látják: vigyázzunk, hogy ne bízzuk el magunkat túlságosan. Másrészt viszont valami új kezdetét is jelentheti, amit érdemes időben meglátni és kihasználni. De ezen kívül, mint a háziszárnyas hím párja, a férfiasság sikerességét is hirdetheti.
Álomfejtés az álomszótárban
Álmok, álmoskönyv, álomfejtés, álomszótár, álmok jelentése, mit jelentenek az álmok, álmok értelmezése, visszatérő álmok, álommagyarázatok.
- Álom blog
- Álomfejtés – Állatok
- Álomfejtés – Emberek
- Álomfejtés – Gyümölcs
- Álomfejtés – Mit jelentenek az álmok
- Álomfejtés – Rossz álmok jelentése
- Álomfejtés – Tárgyak
- Álomszótár, álomfejtés
Mások erre kerestek még:
álmok álomfejtés, álmok értelmezése, álmok jelentése, almok jelentese a tol z ig, álmok jelentése krúdy gyula, álmok könyve, almokjelentese, álmos könyv, álmoskonyv jelentések, álmoskönyv, álmoskönyv álmok jelentése, álmoskönyv álomfejtés, álmoskönyv betűrendben, álmoskönyv jelentése, álmoskönyv krúdy, álmoskönyv online, alom, álom az álomban, álom az álomban álomfejtés,, álom fejtő,, alom jelentese, álomfejtés abc, alomfejtes abc szerint, álomfejtés állatok, álomfejtés álmok jelentése, álomfejtés könyv, álomfejtés krúdy, álomfejtés online, álomfejtés szotar, álomfejtés szótár, álomfejtő abc, álomfejtő kisszótár, álomszótár, az álmok jelentése, freud álomfejtés, freud álomfejtés online, furcsa álmok jelentése, krudi gyula almoskonyv, krúdy álmoskönyv, krúdy álomfejtés, krudy gyula almoskonyv, krúdy gyula álmoskönyv, krúdy gyula álmoskönyv online, krúdy gyula álmoskönyv pdf, krúdy gyula álomfejtés, mi az álom, mit jelent az álmom, mit jelentenek az álmok, mit jelentenek az álmok lexikon a tól z ig, nagy álomszótár, online álmoskönyv, online álomkönyv, rossz álmok jelentése, visszatérő álmok jelentése.