Az üveget tartalmazó álmok álomfejtése

Álomfejtés üveg

Az üveget tartalmazó álmok álomfejtése

Az őszinteséget vagy inkább saját korlátainkat jelenti az álombeli üveg?

Az üveg egy rendkívül érdekes és egyben hasznos kis találmány. Üvegen keresztül tudjuk úgy szemlélni a világot, hogy nem kerülünk közvetlen kapcsolatba vele – például, ha egy ablakon keresztül tekintünk ki.



Az üveg mindennapi életünk szerves része, legyen szó tartóüvegről vagy üvegelválasztóról. Ha tehát álmunkban valamilyen formában felbukkan az üveg, nem különösebben meglepő. Ellenben kifejezetten fontos lehet a jelentése számunkra – már amennyiben rájövünk az álombeli üveg valódi álomfejtésére, és ezáltal az álom jelentésére.

Álomfejtés üveg
Álomfejtés üveg




Álomfejtés üveg – Mit tudhatunk meg az üvegről és annak álomfejtéséről…

…maguktól az igazi, klasszikus álomfejtőktől, azaz Krúdy Gyulától és társaitól, melyeket az Álmoskönyvben lelhetünk fel?

Mert hát már az ő korukban is számos üvegből készült tárgy vette körül az embereket. Függetlenül attól, hogy szegény vagy gazdag volt-e az ember, kinek álmában szerepelt az üveg, számosféleképpen álmodhattak üvegről.

Érdekes módon azonban csak úgy önmagáról az üvegről nincsenek álomfejtések, mint inkább valamilyen konkrét tárgyakról, melyek üvegből készültek.

Álomfejtés üveg
Álomfejtés üveg




Mindennapi üvegek álomfejtése nem mindennapi álomfejtőktől…

Mindenekelőtt ugyebár ott van az üvegpohár, melyből lehet inni akár finom, érlelt nedűt is. De a „szimpla”, életet adó vizet is legtöbbször üvegpohárból szoktuk inni. Márpedig az álombeli üvegpohár a legrégebbi álmoskönyvek szerint fáradságot jelent – igyanak bár belőle bármit is az álom folyamán.

Azután üvegből lehet a lámpánk is, ami üveg segítségével nagy területet lehet világossá tenni. Az álombeli lámpaüveg felbukkanása társaságot jelez az álmodónak – legalábbis Krúdyék álomfejtése szerint.

Üvegben lehet továbbá tartani mindenféle szereket, különösen egészségjavító porokat, orvosságokat. Az orvosságosüveg álomfejtése kifejezetten magasztos jelentéssel bír: méltó élete lesz az erről álmodónak.

És végül itt van ez a nagyon is mindennapi, de sokak számára elengedhetetlen kellékünk: a szemüveg. Mi más is lehetne ennek a különösen hasznos kis üvegtárgynak az álomfejtése, mint hogy: remény? Ha másban nem is, de abban mindenképpen reménykedhet az álmodója, hogy szemüveggel jobban fog látni – a való életben mindenképpen.

Álomfejtés üveg
Álomfejtés üveg: pohár




Álomfejtés üveg – Az üveg napjaink álomfejtése szerint ártatlanságot és ámítást is jelenthet

Az üveg átlátszóságának köszönheti azt, hogy az álomfejtések nagy része a tisztasággal, ezáltal az ártatlansággal hozza összefüggésbe.

De mi van akkor, ha az üveg, átlátszósága miatt, nem is tűnik fel nekünk – csak akkor, amikor beleütközünk? Ilyenkor az átlátszó üveg mintegy akadályként korlátoz minket. Láthatatlansága azzal ámít minket, hogy elérhetjük, amit szeretnénk, ám egyszer csak áthatolhatatlan, rideg felületként áll az utunkba célunk elérése helyett.

Az üveg álomfejtése ilyen esetekben főleg a kapcsolataink tisztaságáról, avagy éppen ellenkezőleg, átláthatatlan bonyolultságáról adhat képet nekünk. Az álombeli üveg ebben az értelemben azt jelenti: ideje átgondolni, milyen kétségek gyötörnek szeretteinkkel való viszonyunk terén.

Álomfejtés üveg
Álomfejtés üveg



További álommagyarázatok az álomszótárban.

Álmok, álmoskönyv, álomfejtés, álomszótár, álmok jelentése, mit jelentenek az álmok, álmok értelmezése, visszatérő álmok, álommagyarázatok.

 



Mások erre kerestek még:

álmok álomfejtés, álmok értelmezése, álmok jelentése, almok jelentese a tol z ig, álmok jelentése krúdy gyula, álmok könyve, almokjelentese, álmos könyv, álmoskonyv jelentések, álmoskönyv, álmoskönyv álmok jelentése, álmoskönyv álomfejtés, álmoskönyv betűrendben, álmoskönyv jelentése, álmoskönyv krúdy, álmoskönyv online, alom, álom az álomban, álom az álomban álomfejtés,, álom fejtő,, alom jelentese, álomfejtés abc, alomfejtes abc szerint, álomfejtés állatok, álomfejtés álmok jelentése, álomfejtés könyv, álomfejtés krúdy, álomfejtés online, álomfejtés szotar, álomfejtés szótár, álomfejtő abc, álomfejtő kisszótár, álomszótár, az álmok jelentése, freud álomfejtés, freud álomfejtés online, furcsa álmok jelentése, krudi gyula almoskonyv, krúdy álmoskönyv, krúdy álomfejtés, krudy gyula almoskonyv, krúdy gyula álmoskönyv, krúdy gyula álmoskönyv online, krúdy gyula álmoskönyv pdf, krúdy gyula álomfejtés, mi az álom, mit jelent az álmom, mit jelentenek az álmok, mit jelentenek az álmok lexikon a tól z ig, nagy álomszótár, online álmoskönyv, online álomkönyv, rossz álmok jelentése, visszatérő álmok jelentése.

About Álmok jelentése

Mint az álomfejtés, a spiritualitás és az ezotéria szakértője, elkötelezetten segítek másoknak felfedezni az álmok jelentését. Az álmok nemcsak hogy fontos eszközök a tudatalatti megértésében, de értékes betekintést is nyújtanak a mindennapi életünkbe. Az álomszótár és az álmoskönyv online változatai segítségével álmok jelentését a-tól z-ig kutathatjuk. Az én utam az álmok világába, a nagy álomszótár használatával több mint 20 évvel ezelőtt kezdődött, és azóta rengeteget tanultam az álmok jelentéséről, beleértve a rossz álmok jelentését is. Szenvedélyesen osztom meg tudásomat másokkal, és segítek nekik az álmok értelmezésében és magyarázatában, hogy kapcsolatba léphessenek spirituális énjükkel.

View all posts by Álmok jelentése →