Álom az irodalomban 1. – Csáth Géza

Álom az irodalomban 1. – Csáth Géza

 

“Álmom, amelynek, dissonáns hangulatával ébredtem, a tegnapi nap bajait folytatta. Szereplők én és Olga voltunk. Színhely: Iglófüred vagy Stubnyafürdő. Megérkeztünk, elszállásoltak bennünket egy kis szobába, de bárhogy kerestük az alkalmat, nem sikerült áldozatot bemutatni Ámornak. Kétségbeejtő helyzet volt. Mindenki zaklatott bennünket, sőt a szobában éjjelre egy öreg parasztot helyeztek el. Végül pedig Bolemame zavart: konzíliumra híván engem. Aggodalmas érzésem volt: “nem megyek, mert még az alatt a feleségemet valaki meglövi.” (Csáth Géza: Napló 1912-1913)

Csáth Géza, azaz valódi nevén dr. Brenner József (Kosztolányi Dezső unokatestvére) a magyar irodalom egyik legismertebb, egyúttal legtitokzatosabb, talán legellentmondásosabb alakja. Irodalmári tevékenységén túl ismert – és elismert – orvosként, pszichoanalitikusként, sőt, zeneszerzőként (!) tartották számon kortársai.

Pedig mindösszesen 32 évet élt. Életének azonban saját maga vetett véget, nem sokkal azután, miután végzett a feleségével. Azonban ez a rövid idő is regénybe illő élményekben volt gazdag: része volt a társadalmi, irodalmi, tudományos elismerésekben, de megtapasztalta e világ sötétebb oldalát is: morfinista lett, melyről nem sikerült leszoknia, és amely vélhetően elmeállapotának romlását és későbbi gyilkosságát valamint halálát is okozta.

A Budapesti Orvosi Egyetemen végzett, és Freud lelkes követője volt. Naplóiban sokat ír álmairól, és hozzáértően igyekszik őket elemezni:

“Azt álmodtam, hogy egy nő – Buchwald Ila -, aki azonban sovány és bájos is volt, mint Dr. Bözsi – szóval egy nőalak, amely e két nőből volt összekomponálva – üldözött, és vitriollal akart leönteni. Szaladtam, páni félelemben, de a keramitkockákon csúsztam, és így üldözőm már a nyakam közé loccsanthatta a maró folyadékot. Egy nagyot kiáltottam, és még hallottam a kiáltást, amikor felébredtem. A két nő szereplése világos. Mind a kettő szeretett engem, és én, bár egyiket se szerettem, elfogadtam vonzalmukat. Sőt fokoztam is azt részint hiúságból, részint szórakozásból. Az elnyomott gondolat: megérdemelted volna tőlük a levitriolozást. A gondolat egyébként, mint bizonyos fokig valószínű, már megfordult fejemben, mert B. B. mérges kislány, aki méghozzá a Napból és a moziból sok romanticizmust tanult, és tudhatja, hogy egy elhagyott nő(?) kockázat nélkül űzhet efféle mulatságot. Egy motívum Zelma, aki említette is, hogy vágya volna levitriolozni engem.” (Csáth Géza: Napló 1912-1913)

Álom az irodalomban

Álom az irodalomban

Idegorvosi minőségében írta meg az Egy elmebeteg nő naplója című tudományos munkáját, valamint a nevéhez fűződik Az elmebetegségek pszichikus mechanizmusa című tanulmány is.

És mindeközben egy kiváló képzelőerővel megáldott alkotó is: novellái egyedülálló helyet foglalnak el irodalomtörténetünkben: persze érezhető rajta a pszichoanalízis, a tudatalatti hatása. Írásai sokszor homályosak, a lélek legmélyebb bugyraiba vezetnek el: főhősei fokozatosan vesztik el értelmüket, realitásérzéküket, és követnek el egyre komolyabb bűnöket. A másvilágok, álmok, kollektív tudattalan hangsúlyos szerepet kapnak műveiben. Az olvasó megretten, borzong, érzi, ahogyan gerincén végigfut a remegés: a kegyetlen tanító ütései, az állatkínzó gyerekek (a téma nem véletlen: Kosztolányival ifjúkorukban maguk is csináltak ilyeneket), akik később egy kislánnyal folytatják (A kis Emma), vagy az első személyben elmondott öcsgyilkosság a megőrülő narrátorral (Fekete csönd) – mindezek talán nem kellemes olvasmányok, ám nagyon tanulságosak. És persze az álom – a valóságból elmenekülés, de egyúttal a motivációk, érzések magyarázata is – az egyik meghatározó tényező ezekben az írásokban. Talán nem véletlen az sem, hogy a szerző mintegy előre megálmodta, amit később megtett a feleségével…

S hogy miért érdekes a realitásból való elmenekülés? Álljon itt magának az írónak a magyarázata:

“Mert igaz: a gyilkos nappal, kaján dörömbölő világosság tíz órái nehezen múlnak, de az este és éjszaka tizennégy órájában, a csodálatos, titokzatos és idő nélkül való öröklét egy darabját kapjuk.

Ekkor ismerjük meg az élet mély értelmét és világosak lesznek előttünk a homályok és sötétségek. A hangok, mint finom és üde lányajkak csókolják végig a testünket. A színek és vonalak új ősi tiszta természetükben rezegnek az agyunkban és a gerincünkben. És most, hogy nem hasonlítanak többé azokhoz a színekhez és vonalakhoz, amelyeket a szemeink láttak: megmutatják nekünk a formákban rejlő nagy titkokat. Az a hibás és kezdetleges ismeret, amelyet a látásunkkal, hallásunkkal, szaglásunkkal, ízlésünkkel és tapintásunkkal szereztünk a létről, most kiegészítődik, kijavítódik. Mert alkalom nyílik megismerni a maga teljességében az életnek ama igazságát, amelyet valamennyien magunkban hordunk s amely érzéki ítéletek nélküli tökéletes igazság. Szavakban, fogalmakban és ítéletekben, éppen annyira kifejezhetetlen ez az igazság, mint amennyire megismeretlen az érzékek útján.” (Csáth Géza: Opium – Egy idegorvos levelesládájából

Álom az irodalomban

Álom az irodalomban