Vonattal álmodni, mit jelent?

Vonattal álmodni, mit jelent? Álomfejtés – Álomszótár

Hirtelen éles sivítással jön az alagútból egy végeláthatatlan tehervonat, csupa nyitott kocsival.

Őrült gyorsasággal jön felém, most látom, hogy a vonat csak egy sínen fut,

s bár egyenes vonalban jöhetne, mégis óriási kanyarodókat tesz.

(Krúdy Gyula: Álmoskönyv)

Az utazás, az út megtétele – történjék az bárhogyan is – mindig is szimbólumértéket hordozott.

A vonat pedig, ami az utazás egyik legjellegzetesebb eszköze, gyermekeink, különösen a kisfiúk körében népszerű jármű. Hányszor hallottuk már tőlük azt, hogy „ha nagy leszek, akkor vasutas leszek!”? Aztán persze ezek a romantikus fellángolások elmúlnak, és csak kevesek teljesítik be ezt a gyermekkori álmukat.

És ha már az álom került szóba: vajon mit jelenthet az, ha álmunkban vonatot látunk?

Vonattal álmodni, mit jelent?

Vonattal álmodni, mit jelent?

A vonattal álmodás és az Álmoskönyv

 

Krúdy könyvét fellapozva mindössze csak a fentebb említett idézetben találkozhatunk vonattal kapcsolatos álommal. Ezt pedig egy magányos asszony mesélte nagy írónknak, akit azért keresett fel, hogy magyarázatot találjon éjszakai látomásaira. Ám ezt a magyarázatot mi, olvasók már nem tudhatjuk meg.

De azért persze nem kell kétségbe esni: máshol is lehet választ lelni arra a kérdésre, hogy mit jelent vonattal álmodni. Méghozzá többet is. Nézzünk most néhányat.

A vonattal álmodás és az életcéljaink összefüggése

A vonat tehát az utazás szimbóluma, ami egy ember életében mi mást jelképezhetne tökéletesebben, mint az élete során bejárt utat? Ha tehát nagyon általánosítva leegyszerűsítjük a kérdést, a vonat álmunkban az életcélunkat testesíti meg.

Ez az életút egy előre meghatározott pályán – a síneken – mozog. Ha megáll a vonat, az életünk egy állomását mutathatja. Haladása pedig megsúghatja nekünk, hogy a kitűzött életcélunkhoz képest éppen hogyan állunk.

Ha megy a vonat egyenletesen előre, akkor valószínűleg határozottan, biztos léptekkel haladunk a céljaink felé.

Netán megáll? Akkor itt az ideje átgondolni, hogy mit is akarunk valójában – valóban azt akarjuk-e? És ha igen, akkor hogyan is érhetjük el, mit kell tennünk ennek érdekében?

De haladhat a vonat ellenkező irányba is, mint szeretnénk. Ez intő jel: ne hagyjuk, hogy álmaink veszélybe kerüljenek! Ám ez leginkább csak rajtunk múlik, hogy mit vagyunk képesek megtenni érte.

Vonattal álmodni, mit jelent?

Vonattal álmodni, mit jelent?

Vonattal álmodás mélylélektani szinteken

A vonattal álmodás utalhat egy nagyon jellegzetes szociálpszichológiai jelenségre is, méghozzá a konformitásra. Ez a fogalom azt mutatja meg, mennyire vagyunk alkalmazkodóak, mennyire akarunk másokhoz hasonlítani vagy inkább kilógni a sorból. A vonattal álmodás az előre lefektetett nyomvonal, a sínpárok segítségével mutatja meg neked: olyan úton akarsz járni, amelyen mindenki más? Vagy inkább letérsz a sínekről?

Vonattal álmodni, mit jelent?

Vonattal álmodni, mit jelent?

És persze a szexualitás jelképe is lehet, az erre utaló megjelenéseiben; legjellegzetesebben az alagúton áthaladó álombeli vonat képében.

További álom magyarázatok


Álmok, álmoskönyv, álomfejtés, álomszótár, álmok jelentése, mit jelentenek az álmok, álmok értelmezése, visszatérő álmok, álommagyarázatok.

 



Mások erre kerestek még:

álmok álomfejtés, álmok értelmezése, álmok jelentése, almok jelentese a tol z ig, álmok jelentése krúdy gyula, álmok könyve, almokjelentese, álmos könyv, álmoskonyv jelentések, álmoskönyv, álmoskönyv álmok jelentése, álmoskönyv álomfejtés, álmoskönyv betűrendben, álmoskönyv jelentése, álmoskönyv krúdy, álmoskönyv online, alom, álom az álomban, álom az álomban álomfejtés,, álom fejtő,, alom jelentese, álomfejtés abc, alomfejtes abc szerint, álomfejtés állatok, álomfejtés álmok jelentése, álomfejtés könyv, álomfejtés krúdy, álomfejtés online, álomfejtés szotar, álomfejtés szótár, álomfejtő abc, álomfejtő kisszótár, álomszótár, az álmok jelentése, freud álomfejtés, freud álomfejtés online, furcsa álmok jelentése, krudi gyula almoskonyv, krúdy álmoskönyv, krúdy álomfejtés, krudy gyula almoskonyv, krúdy gyula álmoskönyv, krúdy gyula álmoskönyv online, krúdy gyula álmoskönyv pdf, krúdy gyula álomfejtés, mi az álom, mit jelent az álmom, mit jelentenek az álmok, mit jelentenek az álmok lexikon a tól z ig, nagy álomszótár, online álmoskönyv, online álomkönyv, rossz álmok jelentése, visszatérő álmok jelentése.