Füsttel álmodni mit jelent?

Füsttel álmodni: elillanó reményeket jelent?

„Nagyobb a füstje, mint a lángja” – tartja a mondás. A tűz pedig egy gyakori álomkép – például egy égő ház formájában jelenhet meg nekünk.

Márpedig nemigen van tűz füst nélkül: mit jelenthet ha álmunkban füst gomolyog?

Füsttel álmodni égéssel vagy anélkül

Az Álmoskönyv ezek után nem túl meglepő módon először az égésről álmodás kapcsán ejt szót a füstről. Kerner például a füsttel és kárral járó égés álombeli jelentését magyarázza: ő veszedelem eljövetelét látja benne. A nagyon füstölő égő ág viszont veszekedést jelent, ha pedig útonálló álmában jelenik meg, akkor – visszafordulást.

Álomban füstöt látni Krúdy szerint azt jósolja: felmagasztalnak, míg Kerner Jusztinusz azt állítja, látszólagos boldogságról üzen.

A kéményből gördülő füst álmunkban eljegyzés ígéretét hordozza, míg a házban terjengő füst elnyomó emberek érkezését. Növényt füstölődni látni annyi, mint vagyon. A füstölgő testrész pedig beteg álmában halálos bűnt, egészségesnek változást jelent.

Ha álmunkban eltűnő füst jelenik meg, az kellemetlen hír utáni kellemes felejtkezéssel biztat bennünket.

Füsttel álmodni mit jelent?

Füstöt látunk álmunkban, mit jelent?

Füsttel , tűzzel álmodni különös álmokat

Álomban füstben fuldokolni, de nem akarni menekülni, hideg időjárást fog hozni. A füstben madarakat, háziállatokat, ismeretlen embereket látni az álmodás során, rossz vásárra int minket.

De még furcsább álmok is jöhetnek, melyekben a füst fontos szerepet játszik.

Füstölgő háztetőn kéményseprővel ölelkezni – ha asszony álmodja: gonosz jegy, ha leány: elküldetés. És végül, de nem utolsósorban: füstfaragót megkívánni és vele bujdokolni… Ha valaki netán ilyen álmot lát, az tudja meg: ez leplezetlen szerelmet jelent.

Hajnalban mezítláb járni és füstöt látni a mezőn álmunkban változó időt jósol, méghozzá betegséggel.

Füsttel álmodni mit jelent?

Füsttel, tűzzel álmodni mit jelent?

Füsttel álmodni és kiigazodni rajta

Van, aki úgy gondolja, az álombeli füst meglehetősen egyszerűen a kudarc élményét jeleníti meg.

Pedig a füst már a való életben is egy furcsa, nehezen megfogható jelenség. Mindenféle szokatlan alakot ölt, és lágyan illan a levegőben, különleges esztétikai élményt okozva sejtelmes mozgásával.

Az elillanó füst hasonlóan gomolygó, szétfolyó jelentésekkel bír álmunkban is, legalábbis a modern álommagyarázatok szerint. Az álmodó számára annak kifejezése, hogy tudata nem képes határozott irányban, egyenes vonalban haladni. Arra utal, hogy az, aki álmodja, küzd realitásérzékének hiányával, és nem tudja a jelen valóságát érzékelni.

De az álombeli füst jelképezheti tudatunk ösztönös részét is, azt, amit nem lehet kontrollálni. Az ösztönünk, akárcsak a füst gomolygása álmunkban, megy a maga feje után, mindenféle cél vagy logika nélkül. Ebben az esetben az álombeli füst azt mutatja: ideje megpróbálnunk megzabolázni énük kontrollálhatatlan részeit. Inkább adjuk át az irányítást a tudatos énünk kezébe.

Füsttel álmodni mit jelent?

Füstöt látni álmainkban mit jelent?

További álommagyarázatok


Álmok, álmoskönyv, álomfejtés, álomszótár, álmok jelentése, mit jelentenek az álmok, álmok értelmezése, visszatérő álmok, álommagyarázatok.

 



Mások erre kerestek még:

álmok álomfejtés, álmok értelmezése, álmok jelentése, almok jelentese a tol z ig, álmok jelentése krúdy gyula, álmok könyve, almokjelentese, álmos könyv, álmoskonyv jelentések, álmoskönyv, álmoskönyv álmok jelentése, álmoskönyv álomfejtés, álmoskönyv betűrendben, álmoskönyv jelentése, álmoskönyv krúdy, álmoskönyv online, alom, álom az álomban, álom az álomban álomfejtés,, álom fejtő,, alom jelentese, álomfejtés abc, alomfejtes abc szerint, álomfejtés állatok, álomfejtés álmok jelentése, álomfejtés könyv, álomfejtés krúdy, álomfejtés online, álomfejtés szotar, álomfejtés szótár, álomfejtő abc, álomfejtő kisszótár, álomszótár, az álmok jelentése, freud álomfejtés, freud álomfejtés online, furcsa álmok jelentése, krudi gyula almoskonyv, krúdy álmoskönyv, krúdy álomfejtés, krudy gyula almoskonyv, krúdy gyula álmoskönyv, krúdy gyula álmoskönyv online, krúdy gyula álmoskönyv pdf, krúdy gyula álomfejtés, mi az álom, mit jelent az álmom, mit jelentenek az álmok, mit jelentenek az álmok lexikon a tól z ig, nagy álomszótár, online álmoskönyv, online álomkönyv, rossz álmok jelentése, visszatérő álmok jelentése.