Bárány álomban: szelídséget jelent? Álomfejtés, álom magyarázatok az álomszótárban
A bárány, mint áldozati állat, meglehetősen ismert szimbólum. De jelenthet ártatlanságot, tisztaságot is. Sőt: húsvétkor a bárány az újjászületés jelképe.
Ha tehát ennyi mindent lehet a bárány képéhez kapcsolni, bizonyára meglehetősen sokféle jelentéssel bírhat akkor is, ha álmunkban jelenik meg. Vagy mégsem?
Olvasd el, mit jelent a bárány álomban, és mindent megtudhatsz! 🙂
Bárány álomban, Krúdy Gyula megfejtésével
Az Álmoskönyv természetesen ejt néhány szót a báránnyal álmodásról, többféle különböző helyzetben is. Lássuk, mi mindent tudhatunk meg a bárány álomban megjelenésének magyarázatáról.
A bárány álomban csak úgy, minden különösebb egyéb körülmény nélkül, jó barátságot jelent. Ám ha már valamivel több információnk is van, akkor már más a helyzet.
Nem mindegy például, hogy milyen színű az álmodban felbukkanó bárány. Ha például fehér bárányról álmodunk, akkor az az álmodónak boldogságot ígér a házasságában.
Bárányt megölni nem szép dolog, de sajnos gyakran előfordul, manapság is. Ezért könnyen elképzelhető, hogy álmunkban egy bárány leölését látjuk. Ez, nem túl meglepő módon, kegyetlenséget jelent. De Krúdy még azt is hozzáteszi: az álomban bárányölés ijedtséget is jelent.
Bárány álomban: szelídséget jelent?
Bárány volt az álomban – az 1855-ös álmoskönyv magyarázataival
Az Álmoskönyv szót ejt még a báránnyal álmodás kapcsán az 1855-ös álmoskönyv álommagyarázatairól is. Eszerint bárány álomban a legelőn jólétet jósol.
De ebből az álmoskönyvből azt is megtudhatjuk, mit jelent, amikor az év bizonyos szakában álmodunk bárányról.
Ha József napján – ami a tavaszi napéjegyenlőség idejére tehető – álmodunk bárányról, az jó esztendőt ígér nekünk. Ez talán nem is véletlen. Elvégre a népi megfigyelések úgy tartják, József napja már önmagában is információt hordoz az elkövetkezendő időszak időjárásáról is.
Hasonló a helyzet, ha húsvéti bárányt látunk álmunkban: akkor az rövid tavaszt hozhat arra az esztendőre. Sőt: szeles időjárásról is árulkodhat az álombeli húsvéti bárány.
Bárány álomban: szelídséget jelent?
Bárányok álomban, mire utal napjaink emberei számára?
Napjaink álomfejtői is elsősorban az ősi, áldozati bárányból kiindulva magyarázzák a bárány álombeli jelentését. Nézzük, miket szimbolizálhatnak leggyakrabban az álomban megjelenő bárányok:
- áldozat/önfeláldozás,
- Krisztus,
- alkalmazkodás, megfelelési vágy,
- ártatlanság.
Kérdés, hogy álmunkban a bárányok mi magunk vagyunk-e? Ha igen, akkor lehetünk mi magunk az áldozati bárány szerepében – de éppen megfordítva is. Azaz az is előfordulhat, hogy mi akarunk valakit feláldozni saját, egyéni érdekeink oltárán.
Ha tehát minket ábrázol a bárány álmunkban, kettős jelentést hordozhat álmunkban:
- mutathatja önfeláldozó képességünket egy emberért vagy igaz ügyért;
- vagy pedig törekvő, ambiciózus céljaink elérése érdekében a bármit, bárkit feláldozni akaró személyiségünk dominanciáját.
Így hát, ha bárányt látsz álmodban, rád hárul a döntés. Te magad akarsz-e áldozattá válni? A másik esetben pedig megéri-e, hogy mások hozzanak áldozatokat a te vágyaid miatt?
Álmok, álmoskönyv, álomfejtés, álomszótár, álmok jelentése, mit jelentenek az álmok, álmok értelmezése, visszatérő álmok, álommagyarázatok.
- Álom blog
- Álomfejtés – Állatok
- Álomfejtés – Emberek
- Álomfejtés – Gyümölcs
- Álomfejtés – Mit jelentenek az álmok
- Álomfejtés – Rossz álmok jelentése
- Álomfejtés – Tárgyak
- Álomszótár, álomfejtés
Mások erre kerestek még:
álmok álomfejtés, álmok értelmezése, álmok jelentése, almok jelentese a tol z ig, álmok jelentése krúdy gyula, álmok könyve, almokjelentese, álmos könyv, álmoskonyv jelentések, álmoskönyv, álmoskönyv álmok jelentése, álmoskönyv álomfejtés, álmoskönyv betűrendben, álmoskönyv jelentése, álmoskönyv krúdy, álmoskönyv online, alom, álom az álomban, álom az álomban álomfejtés,, álom fejtő,, alom jelentese, álomfejtés abc, alomfejtes abc szerint, álomfejtés állatok, álomfejtés álmok jelentése, álomfejtés könyv, álomfejtés krúdy, álomfejtés online, álomfejtés szotar, álomfejtés szótár, álomfejtő abc, álomfejtő kisszótár, álomszótár, az álmok jelentése, freud álomfejtés, freud álomfejtés online, furcsa álmok jelentése, krudi gyula almoskonyv, krúdy álmoskönyv, krúdy álomfejtés, krudy gyula almoskonyv, krúdy gyula álmoskönyv, krúdy gyula álmoskönyv online, krúdy gyula álmoskönyv pdf, krúdy gyula álomfejtés, mi az álom, mit jelent az álmom, mit jelentenek az álmok, mit jelentenek az álmok lexikon a tól z ig, nagy álomszótár, online álmoskönyv, online álomkönyv, rossz álmok jelentése, visszatérő álmok jelentése.