Álomkutatás napjainkban – 4 izgalmas felfedezés az álmodás világából
Bár a hatvanas-hetvenes években az álomkutatás kissé népszerűségét veszítette a tanulmányozás nehézségei miatt, annak érdekében, hogy az azóta felgyülemlett és a világban keringő rengeteg kétes és kérdéses szóbeszédet ellensúlyozzák, az utóbbi 1-2 évtizedben a tudósok ismét nagy lendülettel fordultak az álmodás tudományos vizsgálata felé. Azóta számos olyan megfigyelés látott napvilágot, amely a korábban tényként kezelt elméletek újragondolására ösztönöz.
Mikor is álmodunk tulajdonképpen?
Az ötvenes években az Aserinsky-Klietman kutatópáros mutatta ki az alvás alatti „gyors szemmozgás” (REM) szakaszt, és mivel az ezen periódus alatt felébresztettek 95%-a beszámolt valamilyen álomélményről, kézenfekvő volt az a következtetés, hogy ezek szerint ezalatt történik az álmodás (valamint, hogy azért mozog ilyenkor a szemünk, mert mintegy „olvassuk” a lepergő képeket vele). A jelenlegi vizsgálatok viszont, ahogyan korábban már írtunk róla, azt mutatják, hogy előfordul, hogy nem annyira mélyalvásos NREM-periódusban, főleg hajnaltájt is tudunk álmodni – igaz, ezek az álmok általában realisztikusabbak, ezért inkább emlékképként azonosítjuk álom helyett.
A rémálom lelki problémát sejtet?
A jelenlegi kutatások nem tudják ezt egyértelműen alátámasztani. A „minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár” elv itt is igaz. Bár a pszichés zavarokkal küzdő emberek az átlagnál gyakrabban panaszkodnak rémálmokról, azok, akik sokszor álmodnak rosszat, még nem feltétlenül tartoznak a pszichotikusok sorába. Sőt, van, aki ennél tovább is megy a következetésében: az az elmélet is felmerült már, hogy éppen a rémálmodás az egészséges viselkedés: ez készít ugyanis fel minket a várható jövőbeli valós veszélyekkel való szembenézésre. Az elképzelések szerint az érzékenyebb, kreatívabb személyiségek hajlamosabbak élénk képzelőerejükkel az átlagnál rémisztőbb, félelmetes álmok produkálására.
Tényleg minden ember álmodik?
Nos – talán igen, talán nem. A kérdést az álomfelidézéssel próbálják összefüggésbe hozni. A nők például nagyobbrészt képesek emlékezni az álmaikra, és a kor előrehaladtával egyre csökken a felidézés gyakorisága. Előfordul, hogy valaki mindennap be tud számolni valamilyen álomélményről, mások jó, ha évente egyszer. A kísérletek azt is kimutatták, hogy az emlékezés függ attól is, milyen alvásszakaszban ébred fel az alany. De vajon az, hogy valaki sosem emlékszik álomra, egyértelműen azt kell jelentse, hogy akkor nem is álmodik? Jelenleg inkább arra hajlanak a tudósok, hogy az emlékezés képessége inkább személyiségfüggő: vélhetően a „felejtős” típusok alvás közben kevésbé érzékenyek a külvilágra, és ritkábban ébrednek fel éjszaka rövid időre.
Tudatosan álmodni csak a kiválasztottak tudnak?
Korántsem. Ha valaki álmodás közben képes érzékelni, hogy valójában ő éppen álmodik (ezt nevezik „tudatos” álmodásnak), akkor akár az álmot is képes befolyásolni. A vizsgált résztvevők 80%-a számolt be arról, hogy álmodott már tudatosan. Ráadásul napjainkban az is bebizonyosodott, hogy a tudatos álmodás képessége különböző technikákkal határozottan fejleszthető.
Látható tehát, hogy az álmodás is (még) egy olyan, nehezen megfogható tudománykörbe tartozik, ahol fokozottan érvényes az az alapelv, hogy „Kételkedem, tehát vagyok”. Mindenesetre minden egyes újabb felfedezéssel további újabb és izgalmasabb kérdések merülhetnek fel z álomkutatás során.
