Álom az irodalomban 3. – Karinthy Frigyes
„Álmomban csónakon futottam
És kihajoltam
Tizenhat éves voltam”
Magyar irodalmunk talán legszárnyalóbb fantáziájú írója. Egy olyan mozgalmas, pezsdítő, újításokkal teli korban élt, ahol minden lehetőség adott volt arra, hogy valaki elérhesse álmait. Ő az, akit szinte mindenki szeret, és őt is szerette mindenki. Generációk nőttek fel írásain, és remélhetőleg még fognak is, sokáig. Ő Karinthy Frigyes. De mi köze lehet neki az álomhoz?
Karinthy Frigyes élete
1887-ben született Budapesten, és igazából élete végéig az volt az ő hazája, a lételeme. Tipikus városi író, a kávéházak gyakori látogatója, ahol legtöbb műve született. Akkoriban azok voltak a kulturális élet központjai, ahol a nyugatos alkotók zöme élete nagy részét töltötte.
Gyakorlatilag minden érdekelte: a tudományok, az irodalom, a fantázia, a lehetőségek birodalma, ahol bármi megtörténhet. Csakúgy, mint az álomban: rajtunk múlik, hogy mi sül ki belőle…
De a legjobban a szavak világában volt otthon. Ezek segítettek neki abban, hogy minden megvalósuljon, még az is, amit csak szeretett volna életében elérni.
Egy háborút megélt, a másodiknak már csak az előszele csapta meg: 1938-ban agyvérzésben halt meg.
Karinthy Frigyes, az alkotó
Sokan csak szóalkotásait („halandzsa”) vagy kifejezéseit („magyarázom a bizonyítványom”), bájos humorát ismerik. Pedig ennél jóval összetettebb a munkássága. A tudomány iránti szeretet és fantáziája a sci-fi műfajában is segítette. A Capillária és az Utazás Faremidóba a Gulliver folytatása, egyben tisztelgés mestere, Swift előtt, szatirikus, álomszerű történetek. A Kötéltánc főszereplője egy ember három személyisége, és a valóság-álom viszonylagosságát mutatja be. Az Utazás a koponyám körül megörökíti agyműtétét és az ezzel kapcsolatos félelmeit, érzéseit. Hát persze, hogy érdekelte az emberi intelligencia motorjának működése. Sok komoly témáról is írt, némelyik húsbavágóan megríkató (pl. a Vak csibe), ezt az oldalát már jóval kevesebben ismerik. Sőt, még verseket is írt, nem is rosszakat.
Karinthy Frigyes és az álom
Gyermekkorában elképzelte, mi lesz belőle. Világmegváltó reményei voltak. Álmaiban ő tervezte meg a repülőgépet, kivívta a világbékét, új földrészeket fedezett fel. És természetesen hallhatatlan szimfóniákat írt, halhatatlan irodalmi remekműveket alkotott. (Ez utóbbi meg is valósult.) Aztán huszonhat évesen szembesítette magát tizennyolc éves vágyaival. Fiatalabb énje szerint a sok-sok álomból semmi nem teljesült igazán.
A fiatalság, a boldog, naiv kor egyik kedvenc témája volt. A Tanár úr kérem című kötete örökíti meg az akkori izgalmak, félelmek, küzdelmek sokaságát. A reggeli rémálmokat az iskolai feleltetésekről. De csakúgy a boldogságot is, a való élet megpróbáltatásai után vágyakozva visszatekintve, ami már csak az álmokban tér vissza.
Mert az álomban mindent elérhetünk. Ebben a világban nincsenek korlátok, csak a képzelet határai, meg jó és rossz és izgalom és letűnt fiatalság. Lehet, hogy Karinthy úgy érezte, kevés valósult meg fiatalkori álmaiból, talán ma büszke lenne, ha tudná, nevét, műveit sosem feledjük.
„Álmában nem okoskodik, és nem filozofál az ember, hanem igyekszik cselekedni, ha lehet. És te… barátom, micsoda nagyszerű dolgokat lehet csinálni ezen a szép álom-világon!” (Karinthy Frigyes: Kötéltánc)
