Mit üzennek álmaink? 3.

Mit üzennek álmaink? 3.

Mint az korábbi írásainkból kiderül, tagadhatatlan tény, hogy minden ember álmodik, és az alvás folyamatát is bemutattuk. Azt is megtudhattuk, hogy az álom a mi életünkről ad nekünk információkat, csak kérdés, hogy a múltról (Freud szerint) vagy pedig a jövőről (állítja Jung)? Egy biztos: minél közelebb kerülünk álmaink értelmezéséhez, megértéséhez, annál mélyebben tudjuk megismerni saját magunkat is.

Az álomfejtés mint önismereti eszköz

Mit üzennek az álmaink?

Mit üzennek az álmaink?

Higgyünk tehát bármelyik pszichológiai irányzatnak, egy biztos: álmaink jelentenek valamit, és minél jobban tudjuk őket dekódolni, annál közelebb kerülünk személyiségünk mélyéhez, akár a tudatos, akár a tudattalan részéhez. Álmaink azon része, mely a tudatosan megélt helyzeteket, információkat dolgozza fel, az emlékezet segítségével vesz részt az alkotó folyamatban, míg a tudattalanunkban elraktározott benyomások, érzések a képzelet által vegyülnek össze a reális alapokon nyugvó képekkel. Így, együtt hozzák létre az álom tartalmát. És attól függően, hogy melyik van túlsúlyban, érezzük úgy, hogy köze van a valósághoz, vagy éppen meglepődünk, hogy vajon szárnyaló fantáziánk miből építhette fel azokat a furcsa látomásokat.

Álmaink nem hazudnak soha. Olyan gondolatokat, érzéseket hozhatnak napvilágra, melyekkel korábban, az ébrenlétben nem tudtunk vagy nem akartunk szembesülni, de mégis, valami miatt fontos, hogy ráébredjünk, foglalkozni kell azzal a bizonyos problémával.

Természetesen az álomfejtés egy külön szakma, felkészültséget, ismereteket, háttértudást igényel. Mégis, ha szeretnénk mi magunk jobban megérteni álmaink üzenetét, érdemes jobban odafigyelni rájuk, és kicsit módszeresebben, tudatosabban kezelni őket. Íme néhány ötlet ahhoz, hogy álmaidat jobban megérthesd:

Technikák a tudatos álmodáshoz

  • Próbáljuk megteremteni az ideális alvási körülményeket!
  • Tervezzük meg tudatosan előre, mit szeretnénk álmodni. Elalvás előtt egy mondatban összefoglalva “irányítsuk” tudattalanunkat a kitűzött irányba.
  • Vezessünk álomnaplót! Ha leírjuk álmainkat, azzal egyúttal összeszedettebben tudjuk átgondolni a tartalmát. Azért is jó, mert nem vész feledésbe, és egy idő után felismerhetjük a visszatérő elemeket, motívumokat.
  • Teszteljük és fejlesszük a memóriánkat! Éber állapotban gondoljunk vissza egyszer régmúltbeli, egyszer pedig közelmúltbeli eseményekre, úgy, hogy minél több részletet megpróbálunk felidézni.
  • Gondoljunk éberen is minél többet álmainkra!
  • Tudatosítsuk magunkban minél többször, milyen tudatállapotban vagyunk! Nemcsak éberen, mikor teljesen tisztában vagyunk vele, hanem álmodás alatt is! Hiszen kivel ne fordult volna már elő, hogy álmában egyszer csak rádöbbent, hogy nem a valóságban létezik éppen. Próbáljuk meg mindezt tudatosan, előre tervezetten előidézni.
Mit üzennek az álmaink?

Mit üzennek az álmaink?

A fenti módszerek segítségével képesek leszünk arra, hogy felfedezzük saját álmainkban az egyedi, visszatérő szimbólumokat, és előbb-utóbb valamilyen szinten akár dekódolni is fogjuk tudni őket. És ezáltal nemcsak álmainkat és azok üzeneteit, hanem saját magunkat is jobban megismerhetjük.

Előző cikkeink:

Mit üzennek álmaink?

Mit üzennek álmaink? 2