Álom a mesékben

Álom a mesékben

“Álomország tengerpartján,
egy manógyár működött.
Kis manócskák gyártották
az álmot hozó mű-ködöt.
Ám a mű-köd nem olyan volt,
mint egy hűvös lehelet,
hanem olyan, mely elaltat,
minden álmos gyereket.”

(Aranyosi Ervin: Álom-mese)

Ki ne szeretett volna gyermekkorában meséket hallgatni? A mese minden gyermeket elbűvöl, egy csodálatos világ, ahol bármi megtörténhet, ahol semmi sem lehetetlen, és ahol a lehetőségeknek csak a fantázia szab határt. De sokunk hiába nő fel, a mese iránti szeretete akkor is megmarad – a fantasy irodalom műfaja pont a felnőttek mese iránti igényét elégíti ki.

Álom a mesékben

Álom a mesékben

Álom és fantázia, két egymástól elválaszthatatlan fogalom. Nem véletlen, hogy a mese is igen közel áll hozzá – de talán az sem, hogy az álom a mesékben is jelentős szerepet tölthet be. Gondoljunk csak a messze földön ismert egyik legrégebbi örökségünkre, Az Ezeregyéjszaka meséi című arab mesegyűjteményre: a kerettörténet szerint a felesége csalfasága miatt bosszúszomjas szultán gyilkos haragját Seherezádé (vagy Sahrazád) úgy cselezi ki, hogy minden éjjel mesét mond neki, és nem fejezi be, csak a következő éjjelen. A szultán tehát álmodás helyett – mesét hallgat.

Az álomlátó fiú című székely népmesében az álomnak különös jelentősége van: a főhős – a népmesékből jól ismert szegény, de csavaros eszű fiatalember (apja tizenhatodik gyermeke) – álmot lát, de nem hajlandó elmondani senkinek, míg be nem teljesül rajta. A gonosz király megfejthetetlennek tűnő rejtvényeit úgy oldják meg, mintha a jó király lánya álmában szerezte volna meg a választ a kérdésekre. És persze a mese végére beteljesül a fiú álma is: a jó király veje lesz, elveszi annak szépséges szép leányát.

 

A mesék éppúgy magukban hordozzák az emberi lét évezredes bölcsességét, ahogyan az álmaink. Ugyancsak az említett Az Ezeregyéjszaka meséi egyik története a Sahabeddir sejk. Egy legendával indul, mely szerint Mohamedet Gábriel arkangyal egy éjjel, mikor az aludt, felkapta, magával vitte, megmutatott neki mindent, ami égen-földön-paradicsomban látható, elvitte az Isten színe elé, akivel a próféta lefolytatott nyolcvanezer beszélgetést, majd ezt követően vitte vissza az ágyába. Ám e rengeteg esemény elmúltával mégiscsak annyira röpke idő telt el, hogy Mohamed visszatértekor még melegnek találta ágyát, mintha nemrég kelt volna fel belőle, és egy kancsóból, mely éppen akkor borult fel, mikor az angyal elvitte, még nem folyt ki teljesen a víz. A mese ezt követően az (álom)idő relativitásáról szól, és bizonyítja be, hogy mennyire szubjektíven is éljük meg – akár álomban, akár éberen – a néha lassan hömpölygő, néha sebesen száguldó időt, pedig mindenki tudja, hogy az óra másodpercmutatója alapesetben mindig egyforma, ám vissza nem fordítható sebességgel lép tovább.

A mesék tehát – csakúgy, mint az álmok – bölcsek. Mindig hordoznak magukban valamit, valami többet, ami túlmutat a hétköznapi értelmen, tapasztaláson. De az biztos: mindegyik üzenetét izgalmas megfejteni, és érdemes hallgatni is rá.

“Abban a pillanatban beteljesedett a réges-régi átok: a királykisasszony lehanyatlott az ágyra, és mélységes mély álomba merült.

És vele együtt álomba merült az egész kastély. A király meg a királyné éppen akkor érkezett haza kíséretével a kocsikázásból; beléptek a csarnokba s ott helyben azonnal elaludtak, és elaludt körülöttük az egész udvari nép. És elszenderültek a lovak az istállóban meg a kutyák az udvaron, a galambok a háztetőn meg a legyek a falon, még a tűzhelyen lobogó tűz is elcsöndesedett és elaludt, a sült nem sistergett tovább a serpenyőben, a víz nem rotyogott tovább a fazékban; a szakács éppen nyakon akarta vágni a szeles kuktát, de a keze megállt a levegőben, s elaludt ő is, a kukta is meg a kisszéken a konyhalány is; elpihent a szél is, és a kastély előtt egyetlen levél sem rebbent többé a fákon.”

Grimm legszebb meséi: Csipkerózsika

(forrás: Mesenapok utolsó megtekintés: 2018.07.25.